A napot egy ideje - egy barátom javaslatára - azzal fejezem be, hogy felsorolok három olyan dolgot, amiért aznap hálás voltam. Gyakorlatilag bármilyen pocsék is volt a nap, a dolog működik és elégedetten alszom el. Még a zaklatott időszakokban is megnyugtat, amikor valami nagyon fontos dolgon kattog az agyam.

Ez az apró trükk egy hatalmas vállakozás része, amivel mindenki próbálkozik nap mint nap. A projekt neve: a rámelegedés irányítása. Vagyis önmagunk hangolása valamilyen irányba. Mondok egy pár példát.

Az egyik ilyen eszköz a mantra. Mindannyiunk fejében futkosnak automatikus negatív gondolatok. Tipikus képviselőik az "erre nem vagyok képes", az "ezt nem érdemlem meg" vagy a "nekem lehet csak ilyen pechem". Ezek negatív mantrák. Befogadásuk és a velük való azonosulás rámelegít a balek, a mindent feladó vesztes, a gyakorló lúzer szerepekre. A pozitív mantrák ezzel ellentétes hatásúak. "Ez egy klassz nap, jó dolgok fognak érni", "jól csinálom és ha hibázok, abból is tanulok" vagy "jó, hogy jön ez a kis konfliktus, legalább megint tisztázni fogunk valami fontosat".
A mantrák eredetileg szent célokat szolgálnak. Feladatuk, hogy összekössék a mantrázót az istenivel, dramatikusabban fogalmazva a bennünk élő isteni szerepekkel. De összeköthetnek az önmagunkat gyengéden vagy határozottan szerető, vagy a kreatív részeinkkel is. Ez az összekapcsolás persze negatív értékelést tartalmazó szerepeinkkel is működik (ahogy például az automatikus negatív gondolatoknál). Mindenesetre, gondolatainkkal képesek vagyunk tudatosan befolyásolni, hogy milyen élményeink lesznek. A segítségükkel összeköthetjük magunkat olyan belső valóságainkkal, amelyek pozitívan alakítják élményeinket.

Egy másik eset a vizsgadrukk kezelése. A a jól képzett versenyző a vizsga reggelén már nem veszi elő a tananyagot, amit amúgy is csak szorongva lapozgatna, minden oldalon megtalálva az "ezt sem tudom" pontot. Ehelyett olyan dolgokat csinál, amik a legnagyobb lelki nyugalmat fejezik ki. Korán kel és a vizsga előtt még beül egy kávézóba, megveszi kedvenc újságját és komótosan megiszogatja a kávéját. Így a berezelt vizsgázó helyett a magabiztos, laza kommunikátor lép be a vizsgaterembe.

Vagyis a rámelegedésünket a viselkedésünkkel is tudjuk befolyásolni. Ilyen az is, ha például virágot vagy ajándékot adok a páromnak (kitakarítok!). Jólesően izgulok, hogy hogyan fogadja majd, de amikor látom a hálás szemeit, biztos, hogy jobban szeretem, mint azelőtt.

Harmadik példám a mediáció. A mediációt azért találták ki, hogy a vitában álló felek peren kívül oldják meg a konfliktusukat. A mediációs folyamatban általában van egy mozzanat, amikor az egyik fél elmondja a problémáját, míg a másik csak hallgatja és figyel. Neki az a feladata, hogy a végén minél pontosabban visszaadja azt, amit hallott. Ezután persze fordítva is lezajlik ugyanez. Ezzel a technikával a hallgató félnek muszáj kilépnie az igazságáért harcoló és elkeseredett védekező szerepekből, és ki kell próbálnia magát a másikat megértő és sokkal több empátiát igénylő szerepben. Ez a szerepcserének egy enyhe formája. Nagyon konstruktív szerepbe rakja a feleket és mindketten úgy érzik, hogy meghallgatták őket. Csökken a félelem a lenyomhatóságtól, jó esetben elmúlik a háborús veszély és létrejön a kompromisszum.

A párommal saját konfliktusaink feloldásában is szoktuk használni a szerepcserét. Amikor felforrósodik a hangulat, szerepet cserélünk (ehhez kell némi önfegyelem) és a másik szerepébe és helyébe lépve összefoglaljuk, hogy mit mondott. Sőt, hozzá is tesszük azt, amit megérzünk a másik helyében, de ő még nem mondott ki. Rendkívül jó ereményeink vannak a dologban, a konfliktusok egy része az első szerepcserénél megoldódik.

Szinte minden reggel úgy fejezem be a zuhanyzást, hogy hidegre tekerem a csapot. Néhány másodperc múlva már nem kómásan áramlok, kitisztulnak az érzékeim és belecsapok a napba. Ha úszni vagy futni is elmegyek, pezseg az egész napom.

A lehetőségek száma végtelen. Érdemes kísérletezni!