A történelem során rengeteg szereplehetőség jött létre. Vannak örök szerepek és vannak olyanok is, amelyek keletkeznek és eltűnnek. Egy új szerep kitalálása ugyanolyan innováció, mint egy új műszaki megoldás vagy termék. A szerep stabilitása múlik a társadalmi igényen és a szerep által kielégített egyéni szükségleteken is.

Az emberiség történetében rengeteg szociális szerep alakult ki. A legősibbek között szerepel a király (törzsfőnök), pap (varázsló), katona, művész, földműves, állattenyésztő (és persze a prostituált). A társadalmi munkamegosztás finomodásával ezrével jelentek meg a különböző foglalkozás-szerepek: a jogász, tudós, favágó, varga, cipőfelsőrész-készítő, szabó, vagy olyan extrábbak, mint a temetkezési vállalkozó, mumifikátor vagy bíborkészítő. És persze a fontos szerepekhez kapcsolódó kiegészítő szerepek, mint a hoppmester, sekrestyés, kardkovács, festékkészítő, ekés és nyerges. Sajnos nincs ezzel kapcsolatos feljegyzés, de sokba' fogadnék, hogy a strici szerep megszületése maximum néhány nappal maradt el a legősibb mesterség létrejöttéhez képest.

Könyvtárak vannak tele azzal, hogy a legősibb szerepek milyen módon jöhettek létre. Mindenesetre olyanok ezek, amelyek illeszkednek az emberi kapcsolatokban található leggyakoribb viszonyokhoz és szükségletekhez; az alá- és fölérendeltséghez, az isteni kereséséhez, az agresszióhoz és védekezéshez, a kifejezés vágyához és az élelmiszer megtermelésének szükségletéhez.

Az európai szerzetesség a IV.-V. században jött létre, az egyre több hatalommal bíró és elvilágiasodó egyháztól megcsömörlött, az eredeti igazi hitet kereső sivatagi remeték mozgalmából. Hamar kialakult a szerzetesség körüli társadalmi konszenzus, létrejött egy jól definiált szociális szerep, amely tízmilliók életét határozta meg a történelem folyamán. Vallásosság és hajlam a befelé figyelésre, elmélyedésre - rengeteg ember megtalálta és megtalálja magát a szerzetesi életben.

Ugyanilyen szívóereje van manapság a programozó, IT-s szerepnek. A klasszikus progi nem szeret kommunikálni (ha mégis, akkor csetel vagy a facebookot használja), valahol egy sötét szobában barlangozik és pizzát ebédel. Szó szerint tízmilliók áramlanak erre a pályára, ami nem magyarázható tisztán a munkaerő szükséglettel. Egy IT srácoknak tartott kommunikációs tréning bemutatkozó körében mondta az egyik résztvevő: "Azért lettem programozó, hogy ne kelljen az emberekkel kommunikálnom." Maga a szerep, annak az ethosza, atmoszférája nagyon jól megfelel egy csomó embernek. Programtervező matematikusként végeztem, és találkoztam már életemben hiperkommunikatív és művészetkedvelő programozókkal, de nem sokáig maradtak a pályán. Kicsit olyan az, mint a macsó szerzetes.

Vannak rendkívüli pillanatok a világtörténelemben, amikor a társadalmi folyamatok különleges szerepek létrejöttének kedveznek. Először csak páran csinálnak, éreznek, gondolnak valamit hasonlóan, azután nevet is kap a dolog. Sokszor hatalmas őrületek keletkeznek az ilyen szerepek körül és gyakran ahogy jöttek, úgy tűnnek el. Ki emlékszik még a popperekre? A 80-as évek vége felé a kissé lányos popper srácok szépen fésült, szemükbe hulló hajjal jártak és Hugh Grantet idéző pulóvereket hordtak. Eltűntek és már a szerep definícióját is elmosta az idő: az interneten pár kereséssel nem találtam hivatkozást. Lehet, hogy a mostani metroszexuális fiatalokban éled újjá a szerep.
A punk szerep ellenben megtalálta a helyét. Megkopott polgárpukkasztó éle, és "punk klasszikusok"-ról beszél az MR2 is. Felnőtt az első punk nemzedék, amely hazatérve leveszi menedzseröltönyét és a régi cuccban megy ki a Szigetre. A punk szerep és fogalom stabilan megkapszkodott a társadalomban. Életérzés, mondanivaló, közösségi létformák és zene kapcsolódnak hozzá. Sok embernek ad lehetőséget a punkság az önkifejezésre és a közösségi lét megtalálására.

Japánban változnak a dolgok. Felnő egy generáció, amely nem akar a hagyományos japán értékek szerint élni, amelyik nem akarja életét a cég szolgálatába állítani.  Már neve is van ennek a fiatal rétegnek: a shinjinrui, az "új faj". Tokyoban a Shibuya környékén sok az extrém módon, individuálisan öltöző, az átlagból kilógó, de egymáshoz gyakran nagyon hasonlító fiatal. Sokak szerint ők jelenítik meg a shinjinrui-t. Azt a fiatal réteget, amely élvezni akarja az életet és helyet akar adni benne saját individuális szabadságának.

A Shibuya-girl szerepét egy mély társadalmi váltás stabilizálja és tartja fenn várhatóan hosszú ideig.

Egy társadalmi szerep stabilitása függ a szerepet lehetővé tévő társadalmi erőktől és az emberi igényektől, amelyeket ki tud elégíteni. A 60-as évek Németországában komoly társadalmi igény volt a piszkosabb munkák betöltésére, de ezek a szerepek nem elégítettek ki emberi igényeket, többek között a német állampolgároknak járó szociális segély miatt. Létrejött és megerősödött az eltartott munkanélküli szerepe és persze megindult a török vendégmunkások befogadása.

Az utóbbi évtizedekben az utazás olcsóbbá válása és a globalizáció kiteljesedése lehetővé tette, hogy egyre több turista jelenjen meg katasztrófasújtotta övezetekben. Nem segélyeznek, hanem fényképeznek. Nincsen rájuk igény (hacsak nem a vendéglátásnak), de mégis rengetegen mozdulnak rá az árvizekre, cunamikra, vulkánkitörésekre, gleccserhasadásokra és földcsuszamlásokra (és a gyilkosságok és terrorcselekmények helyszíneire). A katasztrófaturista szerepe alighanem fontos emberi szükségleteket elégít ki. Úgy spekulálok, hogy a katasztrófaturista a katasztrófától való érintetlenség kényelme mellett átélhet valami fontosat, részese lehet valami nagy dolognak. Nem kell megizzadnia azért, hogy izgalmas képeket készítsen és megrázó történeteket hallhasson. Hazatérve pedig mesélés közben újra megélheti beavatottságát.

Ha egy szerep tartósan fennmarad, az újabb szerepeket hoz létre. Tuvaluban államilag nyomják a "süllyedő sziget" PR-t, Ukrajna a csernobili turizmusba fektet és Izlandot is ellepték a katasztrófaturisták és vezetőik az Eyjafjöll kitörésekor.

A vörösiszap katasztrófa nyilván nem az a hely, ahová katasztrófaturistáskodni kell menni. Ennek a szerepnek a gyakorlását és megerősítését tartogassuk olyan helyzetekre, amelyek során nem esett kár emberekben!

A katasztrófaturista példája jól mutatja, hogyan keletkezik egy szerep, amely alapvető emberi igényeket elégít ki ugyan, de speciális társadalmi körülmények kellenek stabil fennmaradásához. A hosszabb életű szerepek szépen betagozódnak a többi szociális szerep közé.