A rendőri túlkapások megfékezéséhez otthon is elvégezhető gyakorlat egy megfelelően megengedő, kommunikatív és empatikus felettes szerv kiépítése vagy megerősítése.

A külső elvárásoknak való megfelelési vágy nagyon sokak életét teszi tönkre vagy legalábbis teszi kellemetlenné.  Az elvárások mindenütt megjelennek az érzések és gondolatok között: jól vagyok-e öltözve, le fognak-e nézni a kopott cipőm miatt, biztosan ciki az angol kiejtésem, megalapozatlan a véleményem, stb. Állandóan néznek, figyelnek és főleg megítélnek. Ezek az érzések aztán egy csomó felesleges tettre sarkallnak. Órákig tartó készülés egy buliba, ahol kiderül, hogy senki nem öltözött ki, izgulás egy olyan vizsga miatt, aminek nincs tétje. Tetejébe pedig összekeveredik, hogy mi az enyém és mi nem. A vágyaimból elvárások lesznek és így megkeserednek. A sok megfelelés végére pedig nem tudom már eldönteni, hogy ki vagyok. Csak kotorászva keresgélek magamban magam után.

Nagyon sok ember szenved a belül hordozott és külsőnek megélt elvárásoktól, amelyek gyökere általában a gyermekkorban található. Pszichodráma játékokban gyakran kerülnek elő olyan helyzetek, amikor egyik vagy másik szülő szisztematikusan óriási terhet rak a játékosra. "Neked mindenben ki kell tűnnöd!" vagy "Ne szomorítsd el rossz jegyekkel anyádat!". Az ilyen üzenetek aztán megragadnak, internalizálódnak (bensővé válnak) és később egy sor más is rájuk rakódik. Kialakul egy belső szerep, a szigorú ellenőrzést gyakorló vizsgáztató, a belső rendőr szerepe. Freud felettes énnek hívta a pszichének ezt a részét. A szerepelmélet szerint ez is egy (vagy több) szerep, amivel az énünk másik részei állandó kapcsolatban vannak (nevezetesen azokat ellenőrzi a rendőr). Általában túlfejlett szerepről van szó, amit nagyon fontos leépíteni. Szélsőséges esetben a felettes én rendőre bezárja a többi részt, magába olvasztja őket.

A gyerekkorban a külső ítéletek, üzenetek, energiák belsővé válnak, internalizálódnak. A szerep által gyakorolt nyomás, a megítéltetés okozta szenvedés leküzdésének egyik módja az azonosulás. Ha azonosulunk a külső elvárásokkal, akkor értékrendünk részévé tesszük őket. Ha eleget is tudunk tenni nekik, akkor megszűnik a fenyegetettség, bűntudat érzése. Ugyanakkor persze el is kezdjük képviselni ezeket az elvárásokat és nagy valószínűséggel mi magunk leszünk azok, akik másokat fognak nyomasztani. Gyerekeinkbe pedig ugyanúgy beépítjük a "mindenkivel legyél udvarias" vagy a "egy nőnek márpedig naponta főznie kell" elvárást, parancsot, mint ahogy mi magunk ezt megkaptuk. Az elvárásokkal teli, "rendőri" szerep egyik legfontosabb tulajdonsága az objektiválás és a hatalom. Aki megítél, annak igaza van, és amit mond, az objektív, valóságos. Legalábbis így érzékeljük. Természetesen a nevelésnek, szocializációnak nagyon fontos szerepe van, így adódik át a kultúra, így kapjuk meg azon képességek egy részét is, amelyek lehetővé teszik a túlélésünket. Most ennek a folyamatnak a negatív oldaláról írok.

Itt két dologra gondolok. Az egyik a szisztematikusan túlzásba vitt intelmek, parancsok csoportja. "Kenyeret soha nem dobunk ki", "a házasság előtti nemi élet minden körülmények között bűn", "a doktor úrnak mindig igaza van" és hasonlók. A másik csoport a gyermek énjéhez, belső világához való tiszteletlen, akadályozó, elvárásos hozzáállásról szól.  Egy ismerősöm hosszú harc után, már felnőtt fejjel kezdett a mindig vágyott színjátszással foglalkozni, mert korábban minden kreatív próbálkozása a szülei "neked valami komolyat kell csinálnod az életben" elvárásába és a "az amolyan cigányélet" ítéletébe ütközött. Kemény munkába került, hogy ismerősöm megszabaduljon ezektől.

Ez a példa jól mutatja, hogy az elvárásos-megítélő rendszer szisztematikusan, többszöri ismétléssel épül be a lélekbe és a konkrét szituáció mikéntje, ereje nagyon fontos a szerep kiépülésében, belsővé válásában.

A külső elvárásokkal való azonosulás nem mindig zárul le a gyerekkorral. Sok embernél megmarad a késztetés, hogy összegyűjtse a környezete vélt vagy valós elvárásait és nyomassza magát ezekkel. Ez arra utal, hogy az "elvárásoknak megfelelni akaró", a "jókisfiú" vagy "jókislány" szerep felnőttkorban is megmaradt és nagyra nőve pumpálja az én többi része felé az üzeneteket.

A protagonista játékban gyakran a gyerek (vagy a kamasz) és valamelyik szülő (tanár) van a színpadon. Az ilyen drámákban a játékos sokszor megharcol a másikkal, fizikailag is kitolja a térből. Ennek korrektív, gyógyító hatása van: csökken a kontrolláló szerep mérete, gyöngül a többi énrésszel a kapcsolata és növekszik a megküzdő szerep mérete. Ezt mutatja az alábbi ábra.

Ez a dramatikus feldolgozás egyik útja.

Most egy másik lehetőségről, egy, a rendőrt féken tartó belső szerep kiépítéséről fogok írni. Egy gondolkodásmódot javaslok (amit majd követnek az érzések), amelynek segítségével a szigorú (szülői) ellenőr mellé fel lehet növelni az elfogadó, a gyermek javát néző jó szülőt. Minél szorosabb ezzel az így felnevelt (!) szülővel a kapcsolat, annál erősebb lesz a jó szülő belső hangja.

A külső elvárásokat hordozó rendőr csökkenti az önbizalmat. Az önbizalom ugyanis leginkább azt jelenti, hogy valaki természetes módon saját középpontjában tartózkodik és nem billentik ki belőle külső hatások. A belső középpont persze nem egy pont, hanem inkább egy terület, ami nagyon saját, nagyon világosan arról szól akié. Ahol az én már egyedül van és jól is érzi magát, kapcsolatban magával és a világgal. Az ítélkező rendőr éppen ebből a középpontból löki ki az ént, száműzi egy sokkal rosszabb, hidegebb helyre, ahol kevesebb a kapaszkodó és nem természetesen esnek kézre a dolgok. Mivel eleget akarunk tenni az elvárásoknak, nincs időnk nyugodtan megélni és ezáltal felfedezni önmagunkat. Sokan azt élik meg, hogy szinte rájuk tapad a belső rendőrük, a nyakukon liheg és minden tevékenységüket megítéli.

Nehéz észrevenni, hogy a probléma belül van, hogy a hosszú szenvedést egy külsőnek érzett, de mégis belső szerep okozza. Nem ezt vagy azt a hibát kellene kijavítani, hanem a magát hibásnak látó szemmel kellene kezdeni valamit.

Ahogy már írtam, protagonista játékokban gyakori elem az ilyen kontrolláló, felettes-én szerepekkel való megküzdés. Van azonban egy másik lehetőség is: egy elfogadó és értő szülő kiépítése. Ez egyfajta rendszerváltást jelent. A jó szülő gyermeke fejlődését tartja szeme előtt. Egy adott helyzetben nem azt közvetíti számára, ami "helyes", hanem azt nézi, hogy mi az, ami gyermeke javára válik. Elsődleges feladatának nem saját maga átadását, hanem a gyerek belső centrumának megerősítését gondolja.

A szerepelmélet nyelvén ez azt jelenti, hogy egy harmadik játékos került a színpadra, ami lényegesen megváltoztatja a helyzetet. Ez a szerep kapcsolatban van az elvárásoknak megfelelni akaró (szeretet kereső) énrésszel és bátorítja, támogatja azt. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben igazat ad neki vagy soha nem kér számon semmit, hanem azt, hogy a felnövésén dolgozik. Másrészt féken tartja a rendőri szerepet is, közbelép ha kell.

A belső ellenőrzési rendszer észrevétele és a megbántott belső gyermekkel való kapcsolat felvétele mellett egy szisztematikus hozzáállást javaslok. Ahogy sok kis lépésben kiépült a belső rendőr, úgy tudja ennek a gondolkodásmódnak a megtanulása  sok kis lépésben felépíteni a jó belső szülőt.

Amikor megérzed, hogy döntési helyzetbe kerülsz és megszólal a belső rendőröd, hogy ezt vagy azt kell csinálnod, vagy hogy ezt vagy azt nem szabad tenned, gondolnod vagy érezned, akkor tedd fel belül a kérdést: "mi az, ami javamra válik ebben a helyzetben?". Legyél egyszerű és őszinte magadhoz, halld meg a választ!

Ha túlságosan keveredik a két hang, akkor képzeld el az irányt, ahonnan az elvárás jön és azt is, ahonnan az igazi választ várod! Elképzelhetsz két személyt is, akik megtestesítik ezt a két hangot, mintha pszichodráma csoportban lennél. És vezényelj nekik, hogy melyik szólalhat meg! Így külön tudod választani a két impulzust. Egy idő után aztán a rendőr is megtalálja a megfelelő helyét, összemegy, ereje csökken és beépül a mentális háztartásba.

A következő posztban még egy módszerről írok, amivel az elvárásoknak való megfelelési késztetéseket meg lehet állítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr842372809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása