Ez a poszt egy konkrét szerep (a bocsánatkérő) körüli kérdéseket és a szerep fejlesztéséhez adott konkrét ötleteket tartalmazza. Ajánlom azoknak, akiknek nehezükre esik bocsánatot kérni.

Nem tudsz bocsánatot kérni? Nem csodálkozom. Ha bocsánatot kérsz, azt érzed, hogy megalázkodsz, megsemmisülsz. Ezért aztán zavartan pislogsz és a lelkiismeretfurdalásod kompenzálod. A nyilvánvaló bunkóságaid esetén is inkább hallgatsz. Ilyenkor belül a szakadék szélén vagy. Ha bocsánatot kérnél, bele is esnél. Ha a többiek dühösek lesznek vagy elfordulnak tőled mert nem kérsz bocsánatot, akkor viszont apró megkönnyebbülést élsz meg. Csak várni kell, amíg elmúlik a vihar. 

Ez a helyzet - bármelyik oldalról - sokaknak ismerős lehet.  Vagy nem tudnak bocsánatot kérni, vagy egy számukra fontos személy nem tudja megtenni ugyanezt.

Ez a viselkedés annyira kontraproduktív, annyira csökkenti a személy életminőségét, hogy biztosak lehetünk benne, egy ősi védekező mechanizmus túléléséről van szó. A gyerekkorban megélt szituációk és a felnőttkori esetek egyaránt szerepelnek benne.

Az eredeti, gyerekkori helyzetben egy védtelen gyerek áll egy "szörnnyel" szemben, aki megsemmisíti, megalázza őt. (Gyerekként szinte mindenki kerül ilyen helyzetbe, még az is, aki szerető családban nő fel.) A gyermek ebben a helyzetben maga megvédésére többféle megoldást választhat. Lehet, hogy nem áll ellen, hanem elkönyveli, hogy ő már csak ilyen ügyetlen, hibás, rossz (és ezért magát később megalázhatónak, kicsinek fogja tartani). De az is lehet, hogy bevonul egy belső magba, ahol lázad, ellenáll. Izolálódik a támadójától. Így kezdi kiépíteni azt a szerepet, ami hasonló helyzetekben aktiválódni fog. Például egy felnőtt helyzetben, amikor valamiért bocsánatot kellene kérni. 

A feltételezett vagy igazi düh köti össze a gyerekkori és a bocsánatkérős helyzetet. A logika a következő: a másik dühös rám -> támadni fog -> védekezem/túlélek.

A felnőtt ugyanígy reagálva a dühre a végén ott találja magát a gyermekkorban kialakított belső, biztonságos szobában. Abban, aminek legfontosabb szerepe, hogy megvédje az egyént a támadástól. Ezt pedig a másiktól való (érzelmi) izolálódással éri el. 

Érthető, hogy aki így működik, miért nem kér bocsánatot. A bocsánatkérés felbontaná ezt a biztonságos szerepet és a támadás elérné a belső magját. Ilyet épeszű ember nem kockáztat.

Mit lehet tenni akkor, ha valaki nem tud bocsánatot kérni és szeretne változtatni? 

Érdemes a fokozatosságot betartani és nem ingerelni a szörnyet túlságosan. Induláshoz jó tudatosítanunk, hogy nem a másik (dühös) ember a támadó, hanem hogy a másik ember dühe kelti fel bennünk a szörnyet. Ha foghegyről odavetünk egy "bocs"-ot, az nem sokat ér. Nem engeszteli ki a másikat, inkább felingerli. Megérzi, hogy nem vagyunk benne a bocsánatkérő szerepében, csak menekülni akarunk a kínos szituációból. 

Fontos, hogy a bocsánatkérés kifejezze azt, amit valóban érzünk az adott helyzetben. Legyünk tisztában azzal, mit is gondolunk a helyzetről! Mennyire érezzük a hibánkat erősnek, nagynak vagy kicsinek, tipikusnak? A valódi érzések kifejezése megerősít, még akkor is, ha ezek magunkkal szemben negatívak.

Rengeteg lehetőségünk van. Álljon itt néhány közülük. 

A felelősség vállalása. Reggel nem ébresztettem fel a páromat, ahogy megígértem, ezért elkésett a munkahelyéről. "Megígértem, hogy felébresztelek és nem tettem. Hibáztam." Ismétlődő és javítható helyzetekben működik.

A fájdalom kifejezése, empátia. Cégtársaimmal működtetett kisvállalkozásunk miattam csúszott le egy fontos üzletről. "Srácok nagyon szarul érint, hogy megszivattalak titeket. Baromi szarul érzem magam miatta, remélem meg tudtok bocsátani."

Kárpótlás. "Tényleg nem vettem részt a buli szervezésében, ahogy megígértem, tök sajnálom. Viszont arra gondoltam, hogy a végén én fogok elpakolni és mindent elmosogatok."

Értékmentés. "Úgy látom, hogy megbántottalak azzal, hogy nem hívtalak fel, ahogy megbeszéltük. Valóban elfelejtettem, ezt sajnálom. De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek." 

Mindenesetre, megtanulni bocsánatot kérni színesebbé és humorosabbá teszi a világot, a kapcsolatokat pedig örömtelibbé és tartósabbá. A sok próbálkozás pedig megszelidíti a szörnyet, akit aztán be lehet fogni valami értékes feladatra. Tipikusan a valódi felnőtt énhatárok védelmére.