Szerepelméleti sorozat III. rész

A szerepelméleti sorozat előző két posztjában a szerep fogalmát és a szerepek fejlődését mutattam be. Most arra teszek kísérletet, hogy erre alapozva magyarázatot adjak arra, hogyan áll össze a jelen pillanat, az itt és most.

Szórakoztató kérdés minden pszichológiával (és némely filozófiai rendszerrel) kapcsolatban, hogy hogyan értelmezik a jelen pillanatot. Vagyis azt, hogy milyen helye van az elméletben annak, amit itt és most, a jelenben megélek. A szerepelméletnek egy egyszerűnek tűnő, de messzire mutató válasza van erre.

Vidáman vezetek hazafelé, a párom hív. Kikapcsolom a rádiót és csevegünk egy kicsit. Épp arrafelé kanyarodom, amerre gyerekkoromban laktam és meglegyintenek a múlt emlékei.
Milyen szerepben is vagyok én most szerepelméletice? Mert nem egyben, az biztos. Először is ott van az autóvezető, ez fix. Aztán a rádióhallgató, majd a beszélgető. Ami szintén nem szimpla ügy, nem akárkivel beszélgetek, valamilyen társi szerepben is vagyok. És életre kel bennem a focizó gyerek is, ha még csak egy rövid érzés erejéig is! Ha a rádióhallgatót nem is számolom, akkor is három szerep aktiválódik bennem egyszerre. Szerencsére ezek szépen megférnek egymás mellett, színezik a tudatomat, nem akadnak össze.

A jelen pillanatot az éppen aktív szerepek jelentik. A pillanat érzései, gondolatai és cselekedetei a szerepek belső szerveződéséből származnak.

Ahogy hajtok tovább a beszélgetés befejezése után, egy öregurat látok, ahogy a lerobbant járgányát keservesen tolja. Egyszerre két dolog merül fel bennem: gyerünk segíteni és rögtön utána, hogy siessünk haza, hiszen megbeszéltük, hogy este moziba megyünk. A segíteni akaró humanista és a célvezérelt végrehajtó szerepei egyszerre aktiválódnak bennem és keverednek azonnal konfliktusba. A két szerepet nem lehet egyszerre eljátszani, ugyanúgy az időmet követelik. Szerencsére aktiválódik a döntéshozó szerepem is, kiugrom, tolok, vissza, nyomás haza.
A példa alapján egy teljesebb megfogalmazást adhatunk a szerepek és a jelen kapcsolatára.

A jelen pillanatot az éppen aktív szerepek, a köztük lévő kapcsolatok és köztük zajló dinamikus történések adják.

Ahogy az egyik pillanat folyik a másikba, az egyik helyzet átadja a helyét a következőnek, úgy bukkannak fel és tűnnek el a tudatunkban a szerepeink. A szerepelmélet szerint a rámelegedés, ez a speciális energia áramlik egyik szerepből a másikba. Némelyikbe több jut, némelyikbe kevesebb. Mindenesetre a pillanatot, az itt és mostot az aktív, rámelegedéssel feltöltött szerepek adják.

Úgy, ahogy az éppen játszó hangszerek adják a zenekari mű pillanatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr742110034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vladx 2011.09.28. 19:13:27

Szerintem az életben az itt és most "szerepének" megélése az egyik legnehezebb és legkönnyebb szerep. Hiszen az az énünk amelyiknek tudatában vagyunk, ezzel az egy "időpillanattal" nem tud mit kezdeni. Könnyen turkáljuk a múlt sebeit ezzel elfoglaltságot és rágógumit biztosítva az elmének, és még könnyebben gyártunk légvárakat az elképzelt jövő képeiből. Milyen kár, hogy egyik sem létezik és mindkettő olyan képlékeny :) Minderre a pszichodráma is remek lehetőséget ad, az egyik legjobb módszer az itt és most elkerülésére :)))

peter.aszalos 2011.10.02. 19:33:57

A pszichodrámában az itt és most kitágul. Kinagyíthatóak a mostot befolyásoló erők, amelyek a múltban gyökereznek. benne lenni a jelenben sokszor nagyon könnyű és sokszor nehéz. Rossz az a pszichodráma, amiben el lehet kerülni a jelent. Példa erre a hibára, ha a dramatista fél a szenvedéstől és ezért elkerüli a fájdalommal teli jeleneteket, állpotokat.
süti beállítások módosítása