Double_Shadow_2_jpg.jpgAz élet szép! Szép és szabad. Kihívás, nyűg és veszély. Nehéz, komplex, kockázatos. Véges és végtelen. Igazi dráma. Minden belefér és hamar végetér. Elmúlik, elsuhan. Ezzel együtt, ezt vállalva és élve elindulunk, hogy egy jobb világba költözzünk. Ezt teszem és akarom és ebben támogatom azokat, akik az útjukon egy ideig segítséget vesznek igénybe, ahogy én is tettem és teszem.

Egyéni life coaching és eredménycentrikus coaching üléseket tartok. A coaching során beszélgetés, élettérképek felrajzolása, a fontos emberi kapcsolatok szerepcentrikus letapogatása, megértése zajlik. A coaching folyamat eredménye pedig szabadság és hatalom a saját élet felett.

Mindenkiben megvan a lehetőség, hogy kibontakoztassa nagyszerű képességeit, erősen és szabadon éljen olyan helyzetben és emberek között, amelyeket önmaga választ. Az elmúlt 15 év pszichodráma és coaching tapasztalata kialakította bennem a szilárd meggyőződést, hogy minden helyzetben lehetséges a fejlődés (cv-m itt látható). Ez teszi lehetővé, hogy nem aggódom azokért, akik jönnek hozzám, nem korlátozom a szabadságukat. Elismerem és felismerem a kibontakozni akaró képességeiket és energiáikat. Olyan forgatókönyveket javaslok, amelyek a megoldásokat segítik az első pillanattól. Térképeket ajánlok, amelyeken elhelyezhetőek a kérdések, megoldások és a lehetséges utak. Nem utolsó sorban olyan módszerekkel dolgozom, amelyek valódi élményeket adnak, ezáltal magyarázat nélkül is működésbe lépnek.

Life coaching

A life coaching az élet egészének megújítását, a saját értékesség felfedezését, az önmagunkba vetett hit, a mindenkiben ott szunnyadó vitalitás és kreativitás felébresztését, a személyiség megerősítését célozza.

A coaching alkalmakon sok minden történik és sokféle hatásuk lehet. Néhány ezek közül:Double_Shadow1a_jpg.jpg

  • Világos tudás, tudatosság arról, hogy ki vagyok és mit akarok az életben.
  • Elégedettség, önbecsülés, pozitív énkép.
  • Döntési helyzetekben belső szilárdság.
  • Jó kapcsolat a környezettel, új barátok szerzésének képessége.
  • Vidám, szorongásmentes ébredés. Energetizáló életcélok, lendület.

 

Sokféle olyan kihívás van, amikor érdemes life coachingot elkezdeni:

  • Nagyon egyedül érzem magam, nincs aki támogasson, el vagyok veszve.
  • Sok kudarc ért a párkeresésben, nem merek már kezdeményezni, pedig nagyon vágyom egy társra.
  • Elhalmoznak a teendőim, hatalmas rajtam a nyomás, már csak a robotpilótám működik, ki vagyok égve. Nem találom igazi önmagamat.
  • Elhagyott a párom, nem tudok kijönni a gödörből.

A life coaching tipikusan 8-15 alkalmas folyamat, de hosszabb ideig is tarthat. Heti egy alkalmat javaslok mindenkinek, egyes esetekben ettől el lehet térni. Az első alkalom a bizalom építéséről, a kapcsolatfelvételről és a munka elkezdéséről szól. A további üléseket a jelenlegi helyzet feltárása, kibontása és mélyebb megértése, a múltbeli tényezők átbeszélése, valamint az elérendő célok felvázolása és a konkrét lépések megbeszélése teszik ki. A jelen, múlt és jövő ciklusai közben mélyebb önmegértés alakul ki. Ez gyakran nem gyors folyamat, mindenkinek a saját tempója szerint történik. A nagyobb változások nem hirtelen, hanem a befektetett munkával arányosan alakulnak ki, gyakran azonban gátszakadásszerű hevességgel okoznak pozitív változásokat.

Eredménycentrikus coaching

Az eredménycentrikus coaching 4-6 ülésből áll. Célja a vágyott jövő erőteljes, tempós betolása a jelenbe. A jövőt kutatjuk fel és erősítjük meg a jelenben (és nem a problémákra fókuszálunk). 

Egy tréner barátom mesélte, hogy Szarajevóban, az ENSZ misszióban alkalma volt egy olyan tankba ülni, amely 80km/órás sebességnél, gödrös talajon is képes volt a csövét az előre megadott célon tartani. Az elektronika szép munkát végzett: milliméter pontossággal maradt rajta a célon. Ilyesfajta munkát végzünk az eredményközpontú coachingban. A figyelmet folyamatosan a vágyott jövő jelentette célon tartjuk és minden felmerülő impulzust a jövő elérésének szolgálatába állítunk. Így folyamatosan öntjük az energiát a megoldásba: kérdésekkel, fantáziával, a megoldás jelenbeli elemeinek megkeresésével.

Heti vagy kétheti egy alkalmat javaslok a céloktól és a kívánt tempótól függően. Minden alkalommal közösen választott megteendő lépéseket jelölünk ki, ami tovább mélyíti és gyorsítja a kívánt célok irányában történő elmozdulást.

Olyanoknak optimális, akik érzik, hogy megvan bennük a potenciál valami többre, de nem tiszta, hogy hogyan lenne megfogalmazható az elképzelésük. Vagy azoknak, akik tudják, mit akarnak elérni, de nincsenek meg hozzá az eszközeik.

Az eredménycentrikus coaching igazi edzés, ami során megtanítom klienseimet annak tudatosítására, hogy mi viszi őket közel a céljaikhoz, hogyan tudják felfedezni az új lehetőségeket és hogyan kapcsolódhatnak legjobb önmagukhoz.

Keretek, árak

Egy ülés hossza másfél óra, ára 10.000 Ft. Az első ülés ára 7.500 Ft, ami a kölcsönös bizalom teszteléséről szól. Az ülések lakásomon, a coaching szobában zajlanak.

 

Coaching témában írt cikkeim: 

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr613744419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása