Meghalt Popper Péter, a magyar pszichológia nagy ikonja. Az Index nekrológ egy tanácsot idéz tőle. Ehhez csatlakozom a magam stílusával. Nem szabad az élményeket nem megélni. Visszarettenni az elől, ami most van és egy boldog jövő reményében odébbállni. Sok ilyen kis lépés összeadódik egy nagy egésszé, és elvész valami fontos. Sokszor nem is vagyunk ezekért felelősek, de mégis hozzánk tartoznak.

Szeretek (stílusosan) udvarolni a környezetemben lévő nőknek. A huszas éveimben jöttem rá ennek a szépségére. Az eleinte bukdácsolva induló kísérleteim kapcsán vettem észre, hogy van a nők között olyan, aki elmosolyodik, befogadja a bókokat és vissza is küldi az érzést. És van olyan is, aki nem tud mit kezdeni vele, feszeng vagy zavarba jön. Ez is szépen visszajön. Az utóbbi csoportnak mintha kimaradt volna az, hogy elhihessék szépek, szexik, jó nők.

Kimaradhat egy meleg, elfogadó vagy kreatív közösségi élményszakasz, a művészetben vagy a politikában, gazdasági ügyekben való alapvető tájékozottság megszerzése vagy egy átbulizott év is. Hiányozhat egy promiszkuus, szexuálisan fűtött időszak és egy, a ruházkodásra, lakásra, a saját ízlés kibontakoztatására irányuló tartós erőfeszítés is. Elmaradhat egy sportos időszak vagy az egészségünkkel való foglalatoskodás kiépítése is.

A meg nem lépett lépések összeadódnak és a kiteljesedés helyett ilyen szunnyadó szerep-embriók és tompa vagy kínzó hiányok maradnak. Az élet beszűkül és erre a szűk térre kell bezsúfolódnia a következő életszakasz élményeinek. Persze nem minden hiány pótolható egy tanfolyamra való beiratkozással. A korai gyermekkorban létrejött hiányoknak sokkal erősebb hatásuk van, mint a későbbieknek. Ezeket sokszor nem úgy éljük meg, mint amiről tehetünk. Nem vagyunk felelősek értük, de mégis hozzánk tartoznak. Az ősbizalom sérülése, szeretethiány, a kreativitás visszanyesegetése, a saját akarathoz való jog elnyomása ilyenek. Felnőve egy erős, szerető párkapcsolat, egy hosszú pszichoterápiás szakasz és sok-sok munka segítségével lehet pótolni ezeket.

A témának vannak társadalmi aspektusai is. Ma a 11-es buszon utaztam, meleg volt és nagyon fülledt levegő. Az emberek rosszul lettek, valaki majdnem elájult. Az ablakokat nem lehetett kinyitni, a légkondi pedig nem ment. Egy nő - leszállván a buszról - gorombán be is szólt a vezetőnek, hogy "mi a francnak nem indítja be a légkondit, azt akarja, hogy megfulladjanak az emberek?". Az indulat helyes levezetésének a módja a támadás - jól ismert krédó.  Nekünk itt Magyarországon nincs meg a világos tapasztalatunk arról, hogy az emberek zöme jót akar, nem fog megtámadni és érdemes párbeszédet folytatni, mert a másik is nyitott a megegyezésre. A társadalmi léptékű bizalom hosszú szakaszai kimaradtak a történelmünkből és ez a hiány hatalmas gátja a normális politikai és hétköznapi alkuknak és kooperációnak.

A pszichodrámában (szerepelméletben) az ilyen szunnyadó élet-magokat embrionális szerepeknek hívjuk. Nagy szenvedést, kínzó hiányérzést okozhatnak. Különösen akkor, ha megérinti őket valamilyen helyzet, esemény. Aki fiatal korában arról ábrándozott, hogy gitározni fog és fellép valahol és belül tényleg gitáros, azt nem fogja nyugton hagyni a dolog. Annyi vágyenergia halmozódik fel ebben a kis szerepben, aminek alkotásba kellene fordulnia, hogy állandó nyomást gyakorol a belső környezetre. Emberünk elmegy egy pubba és ott meglátja a fellépő zenészben azt, akinek neki kellene lennie. Belül mocorog vagy forrong a saját gitárosa és neki döntést kell hoznia. "A rohadt életbe, baszki holnap beiratkozom valami gitársuliba!" vagy "Á, az ilyesmiből nem lesz úgyse semmi, öreg vagyok ehhez!". A döntés mindenképpen megszületik.

Az embrióban egy Univerzum lakik. (saját készítés)

 

Úgy gondolok az ezoterikus körökben és sok pszicho-ember által is a boldogság kulcsának tartott fejlődésre, mint egy utazásra, ami egyre közelebb visz önmagamhoz. Ebben az perspektívában a megélésre, megszületésre váró szerep-embriók a legjobb támaszaim. Ebben a félévben a zseniális Momentán társulat improvizációs gyakorlataira járok. Amikor először olvastam róluk, azonnal éreztem, hogy ez nekem szól. Nem is az információk ragadtak meg, inkább a dolog szaga volt csábító. Nem tévedtem, érzem, ahogy a bátor improvizatőr szerepe növekszik bennem hétről-hétre.

Mindenkinek javaslom az embrionális szerepek kutatását és bátor átélését, gyakorlását. Ha nem marad ki az élmény, ami szembe akar jönni, akkor felépül egy belső világ. Összekapcsolódik a többivel, ezáltal erősebb szövet, erősebb személyiség jön létre.

 

süti beállítások módosítása