A boldogság keresése hegymászás. Ki-ki fel akar jutni a legmagasabb csúcsra. Ha már van ott valaki, akkor azt le kell lökni. Ez a rivalizáció. Ha valaki megáll útközben, akkor az a begyepesedés. Ha valaki rájön, hogy sokkal jobb lesz egy kisebb hegyre felmenni, ahová visz felvonó, akkor az a kis- (vagy nagy)polgár.
Aki nem nagyon nézett körül az életben, hanem elindul egy kellemes ösvényen, és akkor is továbbmegy rajta, ha már eltűnt az út és már egy mocsárban cuppog, az bizony eltévedt. Aztán előfordul az is, hogy valaki egy egyméteres dombra mászott fel és úgy megszokta, hogy mindig oda kuporodik, hogy ott ül még akkor is, amikor már az utolsó fűszál is kiveszett onnan. Ez a (domb)függőség.

A boldogságtérképet mindenki hozza otthonról. Erre apu és anyu szépen berajzolták, hogy milyen csúcsok, utak, szakadékok, mocsarak és pihenők vannak, milyen magasak vagy mélyek, szélesek és hosszúak, veszélyesek vagy egyszerűek. Így adódik át az életről szóló mélyebb tudás, vagyis az, hogy mi ad boldogságot és boldogtalanságot. Persze a boldogságot nem méterben, hanem mikrobuddhában mérjük. Jele: μB.

Példák

  1. Fiacskám, a zenészek csak csepúrágók = a zenész szerep által adott boldogság -1500μB.
  2. De egy ügyvéd vagy közgazdász! Na az igen, azok mindent megengedhetnek maguknak = Az ügyvéd vagy közgazdász szerep által nyújtott boldogság 6500μB.
  3. Ne menj építésznek, neked nem fog menni a statika = Az építészszerep boldogsága 5500μB, de neked át kellene kelned egy mocsáron, amin tudomásunk szerint nincs híd.
  4. Ha egyszer elvégezted az egyetemet, akkor már pályán vagy! = Diplomás szerep boldogságértéke 3500μB, de onnan már nem vezet tovább út.
  5. Fiam, öltözz fel rendesen, jön a Frici bácsi = A rokoni szerep boldogságértéke -2500μB, de ha még kritizálnak is, az -4500μB.
  6. Márpedig Csabikám, mi ebben a családban szeretjük a spárgát! = A családhoz tartozás boldogságértéke 9500μB.
  7. A legjobb dolog az életben, ha megtalálod a hivatásod. = Nem tudom, hogy mi akarsz lenni, de biztos vagyok benne, hogy valami nagyon értékes van benned. Támogatom ennek a kibontakozását és tudd, hogy ennek a boldogságértéke 10900μB.

Ahogy a fenti példák mutatják, boldogságértéket helyzetekhez, szerepekhez, utakhoz (és gondolom egy sor más dologhoz rendelhetünk). A pszichodráma, egy sor más hagyománnyal együtt azt tanítja, hogy a legjobb ötlet, ha tudatosan kiterítjük boldogságtérképünket és életünk tapasztalataira és belső megérzésünkre alapozva újrarajzoljuk azt. Ami a szüleinknek csak egy vacak ezres csúcs volt, az számunkra lehet, hogy egy nyolcezres óriás. És ahol ők egy mély szakadékot sejtettek, ott nekünk egy lankás völgy terül el. Ha ezzel megvagyunk, indulhatunk.

süti beállítások módosítása