Maroskeresztúri János

A júniusi Vigiliában jelent meg Maroskeresztúri János cikke Kalandvágy erénye* címmel. A cikk egybecseng a morenoi tanítással és az én kedvenc gondolataimmal is. A szerző hívő katolikusként járja be a témát. (Aki ismeri a közeget, tudja, hogy a kaland erényként való értelmezéséhez is bátorság kell.) A posztban mindennek a kezdetéről, az elindulásról lesz szó, ebben az érdekes morális megközelítésben.

"A kalandvágy erénye hajmeresztő ötletnek tűnik. Morális érzékünk hagyományos rétegei tiltakoznak, a szóhasználatban pedig rejtett ellentmondást gyanítunk. Valóban: az erény egyfajta megszilárdult döntési, cselekvési stílust jelöl; a kalandvágy azonban ennek az ellenkezőjét sugallja. Mégis éppen ez a paradoxon hívja fel a figyelmünket arra, hogy a kaland ... látóterünk minden kiemelkedő pontján jelen van: a természet törvényei, különösképpen az élet fejlődése, az emberi élet több sorsdöntő eseménye, sőt Isten nagy tettei ... is megváltás-szerű jelenségeket mutatnak. Nincs lét, nincs élet kaland nélkül." (kiemelés tőlem)

Szerepelméleti sorozat III. rész

A szerepelméleti sorozat előző két posztjában a szerep fogalmát és a szerepek fejlődését mutattam be. Most arra teszek kísérletet, hogy erre alapozva magyarázatot adjak arra, hogyan áll össze a jelen pillanat, az itt és most.

Szórakoztató kérdés minden pszichológiával (és némely filozófiai rendszerrel) kapcsolatban, hogy hogyan értelmezik a jelen pillanatot. Vagyis azt, hogy milyen helye van az elméletben annak, amit itt és most, a jelenben megélek. A szerepelméletnek egy egyszerűnek tűnő, de messzire mutató válasza van erre.

Vidáman vezetek hazafelé, a párom hív. Kikapcsolom a rádiót és csevegünk egy kicsit. Épp arrafelé kanyarodom, amerre gyerekkoromban laktam és meglegyintenek a múlt emlékei.
Milyen szerepben is vagyok én most szerepelméletice? Mert nem egyben, az biztos. Először is ott van az autóvezető, ez fix. Aztán a rádióhallgató, majd a beszélgető. Ami szintén nem szimpla ügy, nem akárkivel beszélgetek, valamilyen társi szerepben is vagyok. És életre kel bennem a focizó gyerek is, ha még csak egy rövid érzés erejéig is! Ha a rádióhallgatót nem is számolom, akkor is három szerep aktiválódik bennem egyszerre. Szerencsére ezek szépen megférnek egymás mellett, színezik a tudatomat, nem akadnak össze.

A jelen pillanatot az éppen aktív szerepek jelentik. A pillanat érzései, gondolatai és cselekedetei a szerepek belső szerveződéséből származnak.

Ahogy hajtok tovább a beszélgetés befejezése után, egy öregurat látok, ahogy a lerobbant járgányát keservesen tolja. Egyszerre két dolog merül fel bennem: gyerünk segíteni és rögtön utána, hogy siessünk haza, hiszen megbeszéltük, hogy este moziba megyünk. A segíteni akaró humanista és a célvezérelt végrehajtó szerepei egyszerre aktiválódnak bennem és keverednek azonnal konfliktusba. A két szerepet nem lehet egyszerre eljátszani, ugyanúgy az időmet követelik. Szerencsére aktiválódik a döntéshozó szerepem is, kiugrom, tolok, vissza, nyomás haza.
A példa alapján egy teljesebb megfogalmazást adhatunk a szerepek és a jelen kapcsolatára.

A jelen pillanatot az éppen aktív szerepek, a köztük lévő kapcsolatok és köztük zajló dinamikus történések adják.

Ahogy az egyik pillanat folyik a másikba, az egyik helyzet átadja a helyét a következőnek, úgy bukkannak fel és tűnnek el a tudatunkban a szerepeink. A szerepelmélet szerint a rámelegedés, ez a speciális energia áramlik egyik szerepből a másikba. Némelyikbe több jut, némelyikbe kevesebb. Mindenesetre a pillanatot, az itt és mostot az aktív, rámelegedéssel feltöltött szerepek adják.

Úgy, ahogy az éppen játszó hangszerek adják a zenekari mű pillanatát.

süti beállítások módosítása