Moreno és Adler

A 20-as évek elején Moreno egy könyvet jelentetett meg kísérleti színházáról Das Stegreiftheater (Rögtönzések Színháza) címen. A Freud tanítvány Alfred Adler, az individuálpszichológia megalapítója egy alkalommal felolvasott Morenonak egy idézetet a könyvből, ami arról szól, hogy az ember Istenné akar válni. Majd jelentőségteljesen Morenora nézett szivarja mögül: "Egyetértünk?". Moreno így válaszolt: "Nem értünk egyet. Én megpróbálom Istent létrehozni. Ön megpróbálja Őt megérteni. Végül is ugyanazon a nyomon vagyunk, de ellentétes oldalon." (kiemelés Morenotól) [1]

Moreno egyik zseniális meglátása, hogy a spontaneitás - amely egyszerre fizikai, mentális és a tele révén interperszonális folyamat - vezet a kreativitáshoz. Grandiózus leírása a teremtő Istenről jól mutatja, hogyan képzelte a spontaneitás és kreativitás viszonyát. Isten a teremtés első napján nem pszichoanalitikusként vagy buddhistaként volt jelen, aki elemezte vagy szemlélte a káoszt, ami felett lebegett. Elsősorban teremtő volt, cselekvő, pszichodramatista. Teremtette a világot, azelőtt, mielőtt elemezte vagy szemlélte volna.

Először az ragadott meg, ahogy Isten elkezdte megteremteni a világot. Nem annyira a "mit" érdekelt, hanem a "miért" és a "hogyan", az Első Isten, a Teremtő Pillanat (Creator in situ).; ez az első nap Istene, szemben a teremtés utáni Istennel. Ez a pillanat nem elsősorban a teremtésről szól, hanem az Istennek, a Teremtőnek a születéséről.
([2], xvii. o.)

A kreativitás elmélete Moreno elképzeléseinek sarokköve. Ebből származik  Moreno  egészség-koncepciója és pszichopatológiája, a teljes és elégedett életről alkotott  tanítása. A spontaneitás állapota és a kreatív cselekvés fogalmai kapcsolatban állnak az összes, Moreno által kifejtett pszichodráma-fogalommal (tele, találkozás, szerep, stb.).   Moreno a gondolatot először a Who shell survive? című művében mutatta be. Az alábbi kép (a könyvből újrarajzolva) mutatja be a spontaneitás-kreativitás doktrínáját, ahogy Moreno nevezte. A spontaneitás, kreativitás, rámelegedés és a kultuális konzervek állandó kölcsönhatásban vannak.

S - Spontaneitás

C - Kreativitás

CC - Kulturális konzerv

W - Rámelegedés (Warm-up)

A spontaneitás felébreszti a kreativitást (S->C), a kreativitás befogadja a spontaneitást (C->S). Kettőjük kölcsönhatásából jön létre az új kulturális konzerv (S->C->>CC). A konzervek felhalmozódnak és újraéledésükhöz szükség van a spontaneitásra (CC->>>S->>>CC).

 

 

süti beállítások módosítása