Bettembuk Péter, a cikk szerzője

Amikor a mai napon a pszichotherapeuta képzés előadója felszólított (most végzem a Tündérhegyi pszichoterapeuta képzést), hogy menjek ki a katedrára, a többiek elé, és folytassam én az előadást, zavarban voltam. A dolog különleges volt, elsőre azt mondtam, hogy "szokatlan ez nekem". Erre ő segített, elmondta hogy a kezemben lévő dialéptető egy varázspálca, és ha gondban vagyok, akkor használjam és menni fog.
Délután, már órákkal később, sétáltam, és sok-sok gondolat jutott eszembe. Elképzelések arról, hogy hogyan lehetett volna másként. Arra gondoltam, mennyire váratlan volt számomra a helyzet és mennyire kevés időt fordítottam a rámelegedésre (az előadói szerepre való ráhangolódásra).
A rámelegedés azzal kezdődött, hogy IGENT mondtam. Tulajdonképpen el is utasíthattam volna a felkérést, mondhattam volna, hogy nem vagyok erre felkészülve. Beszéltem már korábban az időhatáros pszichoterápiáról, így valamennyi munícióm volt, néhány korábbi elképzelést, gondolatot fel tudtam idézni. Az improvizáció alapszabálya - olvastam az áprilisi Time Out Budapest-ben -, hogy nem mondunk NEMET. John Lennon először Yoko Ono-val a művésznő kiállításán találkozott. Egy létrára felmászva látta, hogy a plafonon apró betükkel az van írva:YES. Később Lennon azt mondta, hogy nagyon fontos volt számára, hogy IGEN volt odaírva és nem NEM.

süti beállítások módosítása