A történelem során rengeteg szereplehetőség jött létre. Vannak örök szerepek és vannak olyanok is, amelyek keletkeznek és eltűnnek. Egy új szerep kitalálása ugyanolyan innováció, mint egy új műszaki megoldás vagy termék. A szerep stabilitása múlik a társadalmi igényen és a szerep által kielégített egyéni szükségleteken is.

Az emberiség történetében rengeteg szociális szerep alakult ki. A legősibbek között szerepel a király (törzsfőnök), pap (varázsló), katona, művész, földműves, állattenyésztő (és persze a prostituált). A társadalmi munkamegosztás finomodásával ezrével jelentek meg a különböző foglalkozás-szerepek: a jogász, tudós, favágó, varga, cipőfelsőrész-készítő, szabó, vagy olyan extrábbak, mint a temetkezési vállalkozó, mumifikátor vagy bíborkészítő. És persze a fontos szerepekhez kapcsolódó kiegészítő szerepek, mint a hoppmester, sekrestyés, kardkovács, festékkészítő, ekés és nyerges. Sajnos nincs ezzel kapcsolatos feljegyzés, de sokba' fogadnék, hogy a strici szerep megszületése maximum néhány nappal maradt el a legősibb mesterség létrejöttéhez képest.

Könyvtárak vannak tele azzal, hogy a legősibb szerepek milyen módon jöhettek létre. Mindenesetre olyanok ezek, amelyek illeszkednek az emberi kapcsolatokban található leggyakoribb viszonyokhoz és szükségletekhez; az alá- és fölérendeltséghez, az isteni kereséséhez, az agresszióhoz és védekezéshez, a kifejezés vágyához és az élelmiszer megtermelésének szükségletéhez.

A Szerepelméleti sorozat első részében a szerepek témáját jártam körül. Ott a szerep - egyik definíciója szerint - a psziché gondolatokból, érzésekből és akciókból álló egysége. Mélyebbre nem mentem, de most - inspirálva Mérő László, Az elvek csapodár természete című könyve által - a három rész közötti kapcsolatról írok.

A gondolatok belső szerveződéséről az emberiség már nagyon sok tudományos megfigyelést felhalmozott. Az érzelmekkel kapcsolatban azonban a XX. századig kevesebb kutatás folyt - inkább a művészetek közelítenek az emberi léthez az érzelmeket vizsgálva.

Az utóbbi hosszú évszázadban egy sor elmélet és sokféle kategorizáció született az érzelmek magyarázatára és megragadhatóbbá tételére.

Az alábbi, háromdimenziós, Robert Plutchik evolúciós pszichológustól származó modell szerint az alapérzelmek négy ellentétpárt alkotnak. Az ábra középpontjától kifelé haladva gyöngül az érzelmek intenzitása, az adott érzés finomabb verziója jelenik meg. A Plutchik-ábrát azért mutatom be, mert az eleganciája mellett jól mutatja az érzések egész sorát, de az elmélet maga kívül esik a gondolatmenet fősodrán.

Minden szerepnek saját története van. Hogy valaki mentős lehessen, részt kell vennie egy tanfolyamon, ahol az alapvető anatómiai tudás mellett meg kell tanulnia az újraélesztést és a törött végtagok rögzítését is. Ezután sokat gyakorol valós helyzetekben és egyre több tudást, megoldást szed magára. Közben megtanulja az érzései irányítását is. Így van ez a többi szakmával is: iskolákban, tanfolyamokon a szakmára készülők megtanulják az elméleti és gyakorlati tudnivalókat. Vagyis felépítik magukban a szakmai szerepeket egy szervezett tanulási környezetben.

Nem könnyebb feladat megtanulni az evést sem: a gyerekeknek évekbe kerül, míg a kultúrájuknak megfelelő módon lesznek képesek étkezni. Sokszor komoly frusztrációt kell átélniük a szocializáció folyamatában. Gyakran nem is gondolunk bele, de az evés, beszéd és párbeszéd, az írás és olvasás elsajátítása, vagyis a megfelelő szerepek, belső szerveződések kiépítése megfelel egy szakma kitanulásának. A környezet elfogadó és fejlesztő jelenléte és reakciói döntőek ebben a folyamatban.
A szexuális szerepeket is tanulni kell. Freud és követőinek kedvenc témája a pszichoszexuális fejlődés a maga szakaszaival és az egyes szakaszokban meg nem oldott problémák okozta fixációk későbbi következményeivel.

Az egyes szerepek különböző fejlettségi szinten vannak. A 40 éve Michelin-csillagos étteremben dolgozó chéf mesterszakács szerepe magasan szervezett, nagy szerep, míg az írást tanuló másodikosban az olvasó szerepe éppen hogy csak növekedésnek indult.

A szerepméret a szerep történetével van szoros kapcsolatban. "Anyaságom története" - fogadjunk, van pár könyv ezzel a címmel, a "Hogyan lettem sztárszakács" és "Utam a vezérigazgatóságig" témájúakról nem is beszélve.

A pszichodráma elképzelését a psziché szerveződéséről a szerepelmélet írja le. A pszichodráma lényegéről, a spontaneitásról és a rámelegedésről szóló bejegyzések ágyaznak meg többek között a gondolatoknak, amelyeket itt kifejtek. Nem könnyű megérteni mindent elsőre, ezért az olvasónak fel kell kötnie a gatyát, és talán újra kell olvasni egyes részeket. Hiszem, hogy megéri a dolog az erőfeszítést.
A szerepelmélet nem egy az aprócska pszichológiai elméletek közül. Lehetőséget ad arra, hogy a mindennapi élet történéseit, külső és belső konfliktusait, mélyebb értelmét, perspektíváit lássuk, értsük és ezek alapján cselekedjünk. Az önismeret nagy lehetősége, az élet megértésének jó eszköze a szerepelmélet.

A szerepelmélet fő kategóriája az interakció. Középpontjában a környezetben lévő emberekre és helyzetekre válaszoló és a válaszban kibontakozó működésmód és viselkedés áll. A válaszok nem önmagukban, hanem a környezettel való kapcsolatban születnek, vagyis mindig egy nagyobb rendszer részeként értelmezhetőek. Ebben az alapozó posztban a szerepek elemzéséhez és megértéséhez adok szempontokat, inkább az egyes szerepre koncentrálva. A rendszerszintű összefüggéseket a sorozat következő posztjaikban ismertetem.
A szerepelmélet központi fogalma a szerep. A hétköznapi beszédben a szerep általában a színházi szerepet jelöli: Hamletet a Hamletből,  Blancet A vágy villamosából vagy Juliát a Julia & Julietből. Egy előre megírt alakot, akit egy színész megjelenít cselekedeteivel, érzéseivel és gondolataival. A forgatókönyv írja le az egyes reakciókat, párbeszédeket és esetenként az érzéseket. Az élet színpadán azonban nincsenek előre megírt forgatókönyvek. Azok az ember fejlődése során lassan alakulnak ki.