A tudományosság alapvető kritériuma, hogy a terület elméleteit alapos kutatásnak vessék alá. Ahogy távolodunk az egzakt tudományoktól, egyre kevésbé beszélhetünk valódi elméletekről, sokkal inkább strukturákról és interpretációs horizontokról. A terápiás pszichológia pont az a terület, ahol még meg lehet próbálkozni egzakt kutatási programokkal, az eredmények azonban inkább útmutató jellegűek.

A pszichodrámában főleg politikai okokból az egyik kutatott terület a módszer hatékonysága. Amennyiben sikerül bizonyítani, hogy a pszichodráma csoportokba járók meggyógyulnak, akkor az egészségpénztárak finanszírozni fogják a csoportba járást, vagyis pénz kerül a szakmába. Egy évtizeddel ezelőtt a német egészségpénztár nem vette fel a pszichodrámát a viselkedésterápia és a pszichoanalízis mellé, a támogatott módszerek listájára.

Tesztek és megbízhatóság

A SAI-t és az SDI-t a kutatók 20, már legalább 25 éve a pályán lévő amerikai és európai pszichodramatista bevonásával készítették. Megkérték őket, hogy öt-öt érzelmekkel kapcsolatos melléknévvel vagy kifejezéssel jellemezzék a spontán és a nem spontán állapotokat. Ezekből készítettek egy kb. 30 elemből álló listát. A teszt kitöltésekor a válaszadók a "Milyen erősek ezek az érzések vagy gondolatok egy tipikus napján? " kérdés alapján egy 4 fokozatú listán jelölik meg, hogy az egyes (spontaneitásra vagy nem spontaneitásra utaló) érzések vagy gondolatok milyen erősen vannak jelen egy napjukban. (Egy későbbi vizsgálatban kiderült, hogy ha nem az érzések erősségét, hanem a gyakoriságukat kérdezik, akkor is ugyanarra az eredményre jutnak.)
A PAS 66 kijelentésből áll (ld. alább), mindegyiket egy 5 fokú skálán kell kiértékelni.
Az ilyen tesztek megbízhatóságát többféleképpen is lehet ellenőrizni. Az egyik a félbevégés (split-half) módszere, amikor az egyes személyek teszteredméyneit két részre bontják (ebben az esetben kétszer két részre: egyszer a spontaneitásra, másodszor a nem spontanitásra vonatkozó válaszokat) és megnézik, hogy a két fél mennyire ugyanazt a választ adja. Az összes ilyen felezési lehetőségből kapott eredmények átlaga a 0 és 1 közé eső Cronbach alfa érték. A fenti két teszt esetében a Cronbach alfa 0.9 fölött van, ami jó megbízhatóságot sugall. Két teszt eredményeinek segítségével pedig kiszámítható a közös Cronbach alfa érték, ami azt mondja meg, hogy mennyire ugyanazt a dolgot (konstruktumot) méri a két eljárás.
Hasonló jó eredményt (0.8 körül) szolgáltat a két teszt esetében a teszt-újrateszt eljárás, amikor a tesztet későbbi időpontokban ugyanazokkal a válaszadókkal megismétlik.

A kutatás másik iránya alapkérdésekre irányul, a spontaneitás fogalmával, a spontaneitás-kreativitás kánonjával kapcsolatos kérdéseket vizsgál. David Kipper az utóbbi tízegynéhány évben egy sor, a kérdéssel kapcsolatos eredményt publikált. Ezeket foglalom össze ebben a postban.

Kipper és kollégái kifejlesztettek egy, a spontaneitás mérésére szolgáló tesztet, a SAI-t (Spontaneity Assesment Inventory). Ezzel párhuzamosan létrehozták a spontaneitás hiányát mérni hivatott tesztet is, az SDI-t (Spontaneity Deficit Inventory). A két különböző teszt látszólag ugyanazt méri: az egyik a spontaneitást, a másik annak hiányát. Kialakításukban a kutatókat a pszichodráma irodalomban a nem spontán állapotokkal kapcsolatos ellentmondásos állásfoglalások vezették. A spontanitás hiánya hol mint nemkívánatos állapot jelenik meg, hiszen a spontaneitás ellentéte, hol mint kívánatos állapot, ami fontos a napi túléléshez nélkülözhetetlen rutincselekvésekben. Moreno a pszichés rendellenességek magyarázatára bevezette a patológiás spontaneitás fogalmát. Azt is mondta, hogy a spontaneitás ellentéte a szorongás. Vagyis nem világos, hogy a spontaneitás ill. annak hiánya egy tengely két végpontja-e, ellentéteket jelentenek-e vagy két különböző állapotról van szó, amelyeket az állapot erőssége is jellemez. A kutatásokból egy igen érdekes kép bontakozik ki.

Nyilvánvaló, hogy senki nem lehet egyszerre spontán és nem spontán állapotban. Ugyanakkor a vizsgálatok igazolják, hogy abból, hogy valaki képes spontánnak lenni egy helyzetben, nem következik, hogy spontán lesz egy másikban is. Ugyanez igaz a spontaneitás hiányára is. A nagyon spontán emberek is életük egy jó részét rutincselekvésekkel töltik, és ez nem beteges jelenség, hanem az élet normális részének tekinthető. Ha valakire azt mondjuk, hogy spontán ember, akkor nem a személyiségének egy dimenziójáról van szó, nem azt álljtjuk, hogy mindig spontán. Talán inkább azt, hogy sokszor és intenzíven képes spontánul cselekedni. A spontaneitás állapota kizárja a szorongást, de egy emberben megfér a kettő, ahogy az öröm és a betegség is jelen lehet egy időszakban valakiben. (A kérdés eldöntéséhez összevetették az SAI-t és az SDI-t egy szorongást mérő teszttel, a State-Trait Anxiety Inventory-val, [STAI]). Látható, hogy a sok spontaneitás nem jár együtt szorongással, a spontaneitás hiánya azonban igen gyakran.

Hogyan kapcsolódik a spontaneitás más jól ismert emberi jellemzőkhöz? Ennek megválaszolására Kipper kutatócsoportja az SDI-t összevetette más, ugyancsak kérdőívekkel mérhető és igazoltan jó tesztekkel. Az egyik ilyen a kifejezetten a spontaneitást, az s faktort mérni hivatott attitűdteszt, a PAS-66. A két teszt közös Cronbach alfa értéke 0.9 fölött van, vagyis közel azonos tartalmakat mérnek. Izgalmasabb az általános emberi elégedettséget, "jól-létet" mérni hivatott FWBS-sel (Friedman Well-being Scale) való összevetés. A vizsgálatból (nem meglepő módon) kiderült, hogy a magas spontaneitás hajlamos együtt járni a kiteljesedett élettel, és a spontán emberek kevesebbet stresszelnek, mint mások. Ugyanígy kimutatható, hogy a spontánabb emberek hajlamosabbak a jelen pillanatban élni, és nem a múltban vagy a jövőben (Temporal Orientation Scale, TOS).

A kék dobozok negatívnak, a sárgák pozitívnak tekintett fogalmakat jelölnek. A spontaneitással való kapcsolatukat nyilak érzékeltetik. A zöld nyilak együttjárást, a pirosak kölcsönös kizárást jelentenek. A nyilak vastagsága jelzi a kapcsolat erősségét.

 

Dweck és kutatócsoportja saját vizsgálataira alapozva fejlesztette ki motivációs elméletét. E szerint egy személy által követett célok határozzák meg, hogy hogyan éli meg az egyes eseményeket vagy azok kimenetelét és milyen reakciókat ad ezekre. Az elmélet különbséget tesz két fajta cél között, amelyeket az emberek egyes szituációkban maguk elé állítanak. A két célfajta a teljesítménycél és a tanuláscél. Ha teljesítménycélt tűz ki valaki maga elé, akkor azért kűzd, hogy pozitívan ítéljék meg a teljesítménye miatt és próbálja elkerülni a negatív visszajelzéseket. Ha valakinek a tanulás a célja, akkor az arra törekszik, hogy megértsen valamit vagy hogy kiterjessze a képességeit egy adott területen. Azt várnánk, hogy a tanulási célú helyzeteket jellemzi a spontaneitás, de a kísérletek szerint nem így van. Ennek oka, hogy a tanulási cél nem tesz különbséget a külső és a belső motiváció között. Ha azonban külön vizsgáljuk ezt a két esetet, azt tapasztaljuk, hogy a belső motiváció és a spontaneitás között kimutatható, szignifikáns kapcsolat van. Ugyanakkor a kapcsolat ereje nem túl nagy, ami azt jelenti, hogy a belső motiváció csak részmagyarázata lehet a spontaneitásnak.

Ugyanígy szoros összefüggés mutatható ki a spontaneitás és a saját hatékonyság (self-efficacy), illetve a spontaneitás és az önbizalom (self-esteem) között is. A saját hatékonyság cselekedeteink eredményességébe vetett hitet jelenti. Ez az egyik legfontosabb hitünk, e nélkül fel sem kelnénk az ágyból. Az alacsony hatékonyság depresszióval, szorongással, gyámoltalansággal jár. Kimutatható, hogy a saját hatékonyság érzése az élet különböző területein más és más erősségű lehet, de létezik egy általános, mindenre kiterjedő hatékonysági hit is, ami segít megkűzdeni különböző szituációkkal és új heléyzetekkel.
Az önbizalom arra vonatkozik, ahogy valaki saját értékességét érzékeli. Érzelmi viszonyulás saját magunkhoz, valahogy úgy, ahogy mások fele is érzünk. Az önbizalom az önértékelés érzés része, a hatékonyság hite pedig a kognitív aspektus. A spontaneitással a saját hatékonyság hite és az önbizalom is szignifikáns kapcsolatot mutat, jóllehet a saját hatékonyság erősebbet.

Mi ezekből a kutatásokból a megfogható tanulság? Moreno a spontaneitást az emberi élet fő hajtóerejének (drive) tekintette. Elméletét a XX. század eleji Bécsben kezdte el kiépíteni, amikor a pszichoanalitikus gondolatrendszer kezdte meghódítani Európát és Amerikát. Nehéz nem párhuzamba álljtani Moreno elképzelését Freud ösztönelméletével, ami szerint a humán psziché fő drive-jai az agresszív és szexuális energiák. A spontaneitás középpontba állítása azonban a freudi elmélettel szemben a kreativitást és az innovációt hangsúlyozza. Nem az elfolytott tudattalan tartalmak felszínre hozása és feldolgozása a fő cél, hanem a külső és belső problémák kreatív megoldása, a régi gondolkodásmódok elengedése és újakkal való helyettesítése. Ez a világnézet és az ebből adódó mentalitás vezet el az egészséges, kiteljesedett élethez.

A spontaneitás a múlt tapasztalataitól és emlékeitől. Ezek alapanyagként szolgálnak az alkotó pillanatban, hogy elkészülhessen valamilyen külső vagy belső alkotás. Moreno szerint sok problémánk abból adódik, hogy a spomntaneitás az egyik legkevésbé fejlett belső funkciónk. Ezért a pszichoterápia fontos dimenziója kell legyen a spontaneitás tanítása. A spontaneitás hiányának több oka lehet, a gyakorlási lehetőségek és a megfelelő viselkedésminták hiányától a múltbéli rossz tapasztalatokon alapuló gátlásokig. A művészet- és zeneterápia vagy az improvizációs és akciómódszerek jó keretet adnak az oldott gyakorlásra. A pszichodráma egész felépítése az itt és mostból induló spontán folyamatok erősítését és kibontakoztatását szolgálja.

Épp a minap a zsúfolt buszon magukba zárkózott felnőttek között felfigyeltem egy gyerekcsoportra, akik folyamatosan nevetve, nagy hangon egymással beszélgettek. Pár perc után azon kaptam magam, hogy vigyorgok és bennem is buzog az életkedv meg e nevethetnék. A gyerekek körül álló felnőttekre is ráragadt a jókedv (kivéve természetesen az ilyen buszok nélkülözhetetlen, semmire sem reagáló, magukba süppedő alakjait). A spontán rámelegedés válasz valamire. Egy jól vezetett drámacsoportban egy ponton a csoportban megjelenő spontán és kreatív reakciók, cselekvések elérnek egy kritikus tömeget, ami mindenkit felszabadít az önkifejezésre, arra, hogy gátlások nélkül bedobja magát az akciókba. Másrészt a drámajátékok során a protagonisták gyakran küzdenek meg olyan helyzetekkel, akadályokkal, amelyek lefogják, gátlásossá teszik őket felnőtt életükben.

Személyes Attitűdskála II - Javított verzió

2006-ban Kellar, Treadwell, Kumar adták közre az alábbi, a spontaneitást mérő attitűdtesztet. Mindenki kitöltheti magának. A teszt teljes pontszáma az egyes válaszokra adott pontok összege.

Ez a kérdőív a spontaneitást méri. Olvass el minden állítást és döntsd el, mennyire vonatkozik rád. Az ötfokú skála a megfelelő betűjelét írd az állítás mellé. Nincsenek jó vagy rossz válaszok. Ne időzz egyik állításnál sem, értékeld mindegyiket.

A
B
C
D E
Egyértelműen nem igaz Közepesen nem igaz Egyformán igaz és nem igaz Közepesen igaz Egyértelműen igaz

 

  1.* Nem szeretem, ha a dolgok gyorsan változnak.
  2.* Nyomás alatt nehezen tudom magam világosan kifejezni.
  3.  Hatékonyan tudok szükséghelyzetekben reagálni.
  4.  Asszertív embernek tartom magam.
  5.  Könnyen találok ki vicceket és sztorikat, amikor a barátaimmal vagyok.
  6.  Szeretek a kihívásokra azonnal reagálni.
  7.  Úgy gondolom, hogy amikor gyorsan cselekszem, általában jól csinálom a dolgokat.
  8.  Szeretek kockázatot vállalni.
  9.  Elég impulzív ember vagyok
10.* Nem szeretem, ha az emberek poénkodnak velem.
11. Általában az itt és mostban vagyok, inkább, mint a múltban vagy a jövőben
12. Könnyen alkalmazkodom új helyzetekhez.
13. Ha valaki ordít velem, képes vagyok iállni magamért.
14. Gyakran próbálok dolgokat új módon csinálni.
15. Könnyedén érintek meg valakit.
16.* Sok helyzetben problémát okoz, hogy a képzeletemet használjam.
17.* Általában magamban tartom az érzéseimet.
18. Jó beszélgetőpartnernek tartom magamat.
19. Amikor tervet készítek, megpróbálom a lehető legtöbb alternatívát végiggondolni.  
20. Könnyen alkalmazom az álalam tanult elméleteket.
21.* Általában rosszul érzem magam, ha váratlanul megkérnek, hogy valamilyen fizikai mozgást, cselekvést végezzek vagy gesztikuláljak más emberek előtt.
22. A napi rutinjaimat az öröm kedvéért változtatgatom.
23.* Az emberek azt gondolják, hogy túl komoly vagyok.
24. Nyitott vagyok új tapasztalatokra.
25. Könnyen és gyorsan hozok döntéseket.
26.* Általában nem vállalok felelősséget helyzetekben.
27. ismert helyzetekben szeretem a szokatlan dolgokat.
28. Könnyen el tudom fogadni, ha a tervek gyorsan változnak.
29.* A krízishelyzeteket hatékonyan kezelem.
30. Könnyed vagyok, ha új emberekkel találkozom.
31. Gyakran "leragadok", amikor megpróbálom az összes lehetőségemet átgondolni és nem tudok dönteni.
32. Jó humorérzékem van.
33. Tudnék beszélni egy találkozón akkor is, ha nem készültem.
34. Jól tudok improvizálni.
35. * Még akkor is, ha látok egy megoldást, általában nem cselekszem, amíg időt nem találok az átgondolásra.
36. Pozitívan viszonyulok magamhoz.
37. Ritkán unom magam.
38. Általában kreatív ember vagyok.
39. Gyakran állok elő problémákra való megoldásokkal, amikor valami mással vagyok elfoglalva.
40. Spontán embernek tartom magam.
41.* Nem szeretek olyasmit kipróbálni, amiről azt gondolom, hogy nem fog sikerülni.
42.* Hajlamos vagyok kotlani a dolgokon.
43. Ha adott egy megoldandó probléma, tipikusan gyorsan és jól tudok dolgozni a megoldáson.
44.* Mielőtt valakit felhívok, gyakran elpróbálom, hogy mit fogok mondani.
45. Képes tudok lenni az első felszólításra elindulni.
46. Jó vagyok abban, hogy "csak úgy" csináljam a dolgokat.
47.* Félek, hogy hülyén cselekszem mások előtt.
48.* Nehéznek találom a személyes dolgaim megosztását.
49.* Nehezen tudom a kreatív oldalamat kifejezni.
50.* Hajlamos vagyok óvatosan választani.
51.* Nem szeretek új dolgokat kipróbálni.
52. Jó vagyok az érzéseim kifejezésében.
53.* Egy társasági találkozó előtt gyakran felidézem a lehető legtöbb szituációt, ami előfordulhat, így teljesen felkészülten megyek oda.
54.* Ha tervezés nélkül cselekszem, az általában rosszul sül el.
55. Általában innovatív személyiség vagyok.
56. hajlamos vagyok a szabályokkal és előírásokkal rugalmasan bánni.
57. Gyakran mondom azt, ami bennem van, a következményekre való tekintet nélkül.
58.* Inkább előrelátó vagyok, mint spontán.
59. Bármikor élvezni tudom a dolgokat.
60.* Konfliktushelyzetekben kiürül a fejem és nem tudom mit mondjak vagy csináljak, csak jóval később.
61. Szeretek veszélyesen élni.
62. Jól érzem magam, ha megérintenek.
63. Általában képes vagyok rövidebb utat választani problémamegoldás közben.
64. Jó vagyok abban, hogy tudassam másokkal, amikor szeretetre van szükségem.
65.* Nem szeretem megosztani a gondolataimat nagy csoportokban.
66. Szorongok, ha olyasvalakivel találkozom, akiről nem tudok semmit.

A=1, B=2, C=3, D=4, E=5. *-gal jelölt esetben: A=5, B=4, C=3, D=2, E=1

A maximális pontszám 330. A teszt kitöltésének az utólagos elgondolkodás lehet a célja. A kitöltés után érdemes eltöprengeni, miért adtál magadnak ennyi vagy annyi pontot egyes kérdéseknél. Általában kétfelé szoktak szaladni a gondolatok ilyenkor. Az egyik az okok iránya: családi mintákhoz, gyermekkor eseményekhez, kimaradt vagy megélt időszakokhoz kötődhet egy képesség vagy annak a hiánya. A másik irány a változtatás vágya: hogyan lehet egyes képességeken, helyzetekben való szereplésen javítani.

Nem kell mindenben spontánnak lenni, ez nem elvárás. De a sponntaneitás gyakoriságát, lehetőségeit érdemes növelni, hiszen ilyenkor flowban vagyunk, könnyedén váltogatjuk reakcióinkat, feltöltődünk, pozitívnak éljük meg magunkat.



Collins. L. A., Kumar, V. K., Treadwell. T.W. & Leach. E., The Personal Attitude Scale: A scale to measure spontaneity. The Inremational Journal of Action Methods: Psychodrama, Skill Training and Role Playing. 49. 147-156, 1997.
Kipper, D.A., Buras, E.Measurment of Spontaneity: the relationship between intensity and frequency of the spontaneous experience, Perceptual and Motor Skills, 108,362-366., 2009.
Kipper, D.A., Hundal, J., The Spontaneity Assessment Inventory: The relationship between Spontaneity and Nonspontaneity, JGPPS-Fall, 2005.
Christoforou, A., Kipper, D.A., The Spontaneity Assesment Inventory (SAI), Anxiety, Obsessive-Compulsive Tendency and Temporal Orientation, JGPPS-Spring, 2006.
Davelaar, P.M., Araujo, F.S., Kipper, D.A., The Revised Spontaneity Assesment Inventory (SAI-R): Relationship to goal orientation, motivation, self-efficacy, and self-esteem, The Arts in Psychotherapy 35, 117-128, 2008.
Kipper, D.A., The Canon of Spontaneity-Creativity Revisited: The Effect of Empirical Findings, JGPPS-Fall, 2006.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr881803564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.