Bettembuk Péter, a cikk szerzője

Amikor a mai napon a pszichotherapeuta képzés előadója felszólított (most végzem a Tündérhegyi pszichoterapeuta képzést), hogy menjek ki a katedrára, a többiek elé, és folytassam én az előadást, zavarban voltam. A dolog különleges volt, elsőre azt mondtam, hogy "szokatlan ez nekem". Erre ő segített, elmondta hogy a kezemben lévő dialéptető egy varázspálca, és ha gondban vagyok, akkor használjam és menni fog.
Délután, már órákkal később, sétáltam, és sok-sok gondolat jutott eszembe. Elképzelések arról, hogy hogyan lehetett volna másként. Arra gondoltam, mennyire váratlan volt számomra a helyzet és mennyire kevés időt fordítottam a rámelegedésre (az előadói szerepre való ráhangolódásra).
A rámelegedés azzal kezdődött, hogy IGENT mondtam. Tulajdonképpen el is utasíthattam volna a felkérést, mondhattam volna, hogy nem vagyok erre felkészülve. Beszéltem már korábban az időhatáros pszichoterápiáról, így valamennyi munícióm volt, néhány korábbi elképzelést, gondolatot fel tudtam idézni. Az improvizáció alapszabálya - olvastam az áprilisi Time Out Budapest-ben -, hogy nem mondunk NEMET. John Lennon először Yoko Ono-val a művésznő kiállításán találkozott. Egy létrára felmászva látta, hogy a plafonon apró betükkel az van írva:YES. Később Lennon azt mondta, hogy nagyon fontos volt számára, hogy IGEN volt odaírva és nem NEM. A történetemben az IGEN az volt, hogy kimentem a katedrára. Általában az előadásokon, figyelek, unatkozom, jegyzetelek, hallgatok, asszociálok, kérdezek, teszek egy megjegyzést, de ritkán állok föl és megyek ki a katedrára, és ritkán válok előadóvá egy időre átvéve az előadói szerepet. Ez olyannyira ritka, hogy most volt először ilyen. Segíthette volna a ráhangolódásom, hogyha magam mellé invitálom előadótársnak a csoporttársam, akivel együtt készültünk fel, és beszélgettünk erről a témáról. Jól jött volna egy ikertestvér, aki mellettem áll. Később jött saját magától, (ő is pszichodramatista) és nagyon jó volt hogy jött, mert sokat tett hozzá, ami tovább fokozta saját bevonódásomat.
Majdnem minden a rámelegedésen múlik. Azon, hogy mennyire egyirányú, vagy ambivalens, azon, hogy mennyire erős, és hogy miként változik az akció ideje alatt. Valószínű Moreno saját maga megfigyeléseivel (hasonlóan, mint Freud az Álomfejtés kisérleteivel) jutott el azokhoz az elképzelésekhez, amelyek a pszichodrámában a mai napig meghatározóak. Moreno egyik ilyen fogalma a "status nascendi", az a hely, ahol minden elkezdődik. Erről szól ez a részlet Pszichodráma Moreno óta c. könyvből. Hol kezdődött Moreno élete, mi volt elképzeléseinek "méhlepénye".

Marcia Karp kommentárja

Ebben a fejezetben René Marineau a pszichodráma születésével kapcsolatos gondolatait fejti ki, a középpontba állítva Moreno európai gyökereit. Rámutat arra, hogy Moreno saját metaforáinak használata kezdetben milyen nagy részét jelentették irodalmi gondolkodásának, de később ezek differenciálttá és szimbolikussá váltak. Moreno nyelvhasználata volt talán az egyik fő oka annak, hogy elképzeléseit később kortársai közül néhányan elutasították.
Marineau mindezt úgy fejti ki, hogy beleágyazza mondandóját Moreno fejlődésének családi és kulturális közegébe, amely átitatódott Moreno fiatalkori fantáziáival. Marineau úgy találta, hogy Moreno legkorábbi írásaiban már megtalálhatóak kulcsfontosságú elképzelései: miszerint az életnek a cselekvésen, a kozmikus kapcsolatokon és a valóságtöbblet erején kell alapulnia. Ezek az írások világosan mutatják azt is, hogy a lázadás és teremtés kettőssége hogyan vonult végig Moreno életén. Szociális forradalmár volt az írásaiban és tetteiben, a színházat úgy látta, mint ami feláldozta magát, hogy az emberek megszabaduljanak a kulturális konzervektől, és folyamatosan ápolta a kreativitást, és erősítette a váratlan találkozásokat az élet különböző területein. Ez az oka annak, hogy a mai napig új érdeklődést és széleskörű vonzást jelentenek elképzelései, amelyek az olvasó olyan területeit érik el, ami egyébként szunnyadó vagy érdektelen.

A moreno-i ideák bölcsője

"Kezdetben volt a tett."            

"Kezdetben volt a kapcsolat."

A moreno-i hagyaték eredetének és jelentésének összefoglalására ez a két idézet a legalkalmasabb. Az első Moreno-tól (1975: 25) a második pedig Buber-től (1969: 38) való. Moreno egész életében fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy létrehozzon egy olyan életszemléletet, amely a tettel erősíti a kreativitást, és ápolja, hogy a találkozásokból valódi találkozások alakuljanak ki, hiszen a tetthez és a kapcsolathoz ez a két fogalom közvetlenül hozzátartozik. Moreno saját maga példája volt a kozmikus embernek, azzal utat mutatva, hogy módszereket és technikákat fejlesztett ki, amelyek tudományos szempontból teljesek és az emberiségnek hasznosak voltak.
A két legfőbb támpontja a Moreno-i filozófiának a kreativitás és a találkozás, amelyek kiegészítő és egybefonódó fogalmak cselekedeteiben, írásaiban, és az általa kifejlesztett terápiás módszerekben. Lényegében ezek a fogalmak az alapjai Moreno pszichológiai elképzeléseinek, és a sarokkövei a tudományos és szakmai örökségének.
Ahhoz, hogy megérthessük mindkét koncepciót és Moreno további fejlődését, szükség van egy gyors történelmi áttekintésre, amelyet két szempontból is megfigyelünk. Kezdjük a Bukarestben korán internalizált értékek és attitűdök áttekintésével, különös tekintettel a szüleivel és vallási tanítójával, Bejeranoval kialakult kapcsolatára, és folytassuk a bécsi személyes és szakmai fejlődés áttekintésével. 

Bukarest és Moreno: a korai fejlődés

Moreno 1889-ben született (Marineau 1989). Szülei nagyon kreatív, cselekvés-orientált és intuitív személyek voltak. Ha valaki azt vizsgálná, amit Moreno pszichológiai internalizációs folyamatának hívunk, konkrétan az identifikációt a születésétől kezdve, akkor Bukaresttel kellene kezdenie, és az apai valamint az anyai behatásokat kellene értékelnie.
Az apa, Moreno Nissim Levy, különös figura volt: egy aktív polgár, egy bukott üzletember, és egy hiányzó apafigura, aki idősebb fia szemében, a családtól való térbeli és időbeli távolsága miatt, még inkább idealizált volt. A töröknek született férfi, kevés elhivatottsággal házasodott, ideje nagy részében családjától távol dolgozott, de autoritását megtartotta a gyermekei fölött. Üzletemberként többször megbukott különböző pénzügyi manőverekben, de a közösségben megmaradt városi polgárnak, aki utazik a ’világban’, segítve a barátokat, szomszédokat. Annak ellenére, hogy hagyományos értékek szerint meglehetősen gyenge szerep-modell volt az apai szerepre, és a férj szerepére, mégis sikerült jelentős hatást gyakorolnia idősebb fiára, a képzelet, az önképzés, és a cselekvés elsődlegességének fontossága terén. Valójában az ifjú Jacob számára apja majdnem mitikus figura volt, később saját nevét úgy változtatta meg, hogy apja keresztnevét saját vezetékneveként vette föl, így lett a valamikori Jacob Levy-ból, Jacob Levy Moreno. Az a képessége ennek a kisfiúnak, hogy egy létező, de elégtelen kapcsolatot egy jobban elfogadható képzeletbelivé alakított át Moreno védjegyévé vált egész életén keresztül. Kreatívnak lenni annyit jelent, mint kifejleszteni azt a képességet, amelynek segítségével a valós történelmi igazság egy jobban elfogadható költői vagy pszichodramatikus igazsággá alakítható, valamint azt, hogy megtaláljuk a mindennapi, néha unalmas, vagy nehéz életben, a ’valóságtöbbletet’. 
Az ifjú Jacob számára anyjával, Paulina Iancuval kialakult kapcsolata ugyanolyan fontos volt. Paulina barátságos és vidám természetű, nagyon fiatal, a zsidó szefárd közösségben aktív anya volt. Tanultnak mondható az akkori időszakhoz képest, több nyelven beszélt, és kifinomult ízlése volt. Amikor a család Bécsbe költözött, férjétől eltérően Paulina sokkal inkább higgadt tudott maradni. Az idősebb fia, Jacob vagy Jacques, ahogy ő szólította, a kedvenc gyermeke volt, a jobb keze, pótolva a hiányzó férjet. Az ifjú Jacob spontaneitással és elhivatottsággal válaszolt az új szerepre: számos anekdotánk van arról, hogy Jacob Istent játszik, vagy a vezető lesz a gyerekek játékaiban. Igaz, hogy később Moreno először elfordult az apasággal járó felelősségektől, a családban végül is komolyan vette a szerepét. Kreativitásának a spontaneitás és a képzelet a gyökerei, és a felelősségek emelik Isten magasságába.
Bukarestben fenntartani egy családod nem volt könnyű. Nehéz gazdasági helyzettel kellett szembenéznie a családnak, amelyet még inkább nehezített az apai többszörös pénzügyi bukása és otthoni hiánya. Mindezek mellett az ifjú Jacob Levy boldog kisfiú volt. A szülők mellett, a zsidó közösség meghatározó alakja, Bejerano rabbi volt hatással a kis Jacobra. Abban az időben a rabbi volt az iskola igazgatója, és a vallási nyelv tudásával olyan nagy hatással volt a kis Jacobra, hogy valóságos fizikai duplájává vált Moreno istenképének. A fiatal gyermek képzeletét és játékát két alak töltötte ki: Isten figurája (apja és Bejerano rabbi megtestesüléseként), és Jézus személye, akit anyjától ismert meg annak korábbi katolikus iskolai nevelésén keresztül. A korai éveiben a fiatal Morenonak jelentőségteljes találkozási voltak Istennel és Jézussal, valóságban, képzeletben, és játékban, a később saját maga által elnevezett és egész életén végigvonuló „normál megalománia” -ban. Tulajdonképpen valóban mondhatta magáról Én - Isten, vagy Én - Jézus. Serdülőkorában azt állította, hogy ő Jézus, aki visszatért a Földre.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy mielőtt Bukerestet elhagyta volna, a fiatal Moreno már internalizált - az apai, anyai és a rabbival kialakított kapcsolatán keresztül - kreatív attitűdöket és értékeket, amelyek később részeivé váltak. Kijelenthetjük, hogy a kreativitás (amely képzelőerőt, bátorságot és cselekvést igényel) valamint- kisebb mértékben - a találkozás magjait elültették.
Egy megjegyzés mielőtt továbbmennénk. Moreno szeretett a valóságon alapuló metaforákban gondolkodni és beszélni. Emlékeznünk kell arra, hogy amikor saját magát Istenhez hasonlította, vagy netán amikor Istennek szólította, ez számára, legalábbis az elején, valóság volt. Csak később volt képes azt gondolni, hogy ezek alakok és nem a valóság. Gyermekkorában, amit Moreno normál megalomániájának tekint, úgy tekintett magára, mint Istenre, Jézusra, prófétára. Serdülőként elgondolkodott ezeknek az alakoknak az igazi jelentésén. Később megtanulta, hogy lehetőségként fogja fel őket,  amelyek segítenek neki önmagáról beszélni.

(Folytatom a II. részben.)

Most pedig visszamegyek oda, hogy ülök az előadáson és felszólítanak. IGENT mondok, és ezzel folytatom: Milyen jó, hogy megkértél arra, hogy folytassam ezt az előadást! Örömmel beszélek Levenson-ról! Az jut először eszembe róla, hogy ő egy nő, egy szép hosszú, hullámos, szőke hajú nő, pszichoanalízissel foglalkozó nő, nő a pszichoanalízisben, szociálpszichológiát tanult korábban, utána kezdte el érdekelni a klinikai pszichológia, a Binder-Strupp terápiás manuált használva írta meg könyvét a rövid dinamikus pszichoterápiáról....

 

Nekem a pszichodráma.... (Bettembuk Péter pszichodramatista, orvos, a post írója.)

hosszú elköteleződés, szerelem és meditáció, állandó megújulás. Csoportokat vezetek a Magyar Pszichodráma Egyesület keretei között. További információ a www.pszichodrama.hu-n.

 

Psychodrama since Moreno - Innovations in Theory and Practice, Paul Holmes, Marcia Karp és Michael Watson szerkesztésében, Routlege, 1994.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr71930314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.