Ez a post a pszichodráma technikákat sorolja fel. Elsősorban dramatistáknak és elvetemült érdeklődőknek szól.

Minden terápiás vagy önismereti pszichológiának vannak technikái, amelyek a terapeuta vagy direktor eszközei a konkrét munkában. Jól megvagyok a technikai civilizációval, de zavar, hogy a pszichodrámában is technikáról kell beszélnem, mert ez a hidegen vizsgálódó, másokon művi eszközökkel beavatkozást végző technikust juttatja az eszembe, és attól félek, hogy másoknak is ez az érzése keletkezik. Ezért itt egy kicsit bővebben kifejtem, mit jelent számomra a "technika" a pszichodrámában. A technikák vezetői, rendezői utasításokat jelentenek, amelyket egymás után, a játék által meghatározott áramlásban és ritmusban használjuk, jelenetről jelenetre haladva, ha lehet művészien. Az áramlás gyakran vezet el szürreális, soha meg nem jelenített, de nagyon is valóságos szereplőkhöz, jelenetekhez.

Ami felnőttkorban csak egy szobor, az gyermekkorban igazi valóság. A pszichodráma technikái ezt a mindig élő, elfeledett gyerekkori valóságot hozzák elő.

Amikor a fogorvosom kezeli a fogamat, egy sor tanult technikát (fúrás, tömés, gyökérkezelés, ecsetelés, stb.) használ  és ehhez modern technológiát is alkalmaz (gondolok itt a vizet spriccelő fúrófejre vagy a Lidokainra). Ezeket az én érdekemben használja, de félelmetes eszközei vannak. Ha rosszat akarna velem, nagyon csúnya végem lehetne. A pszichodramatista (és más pszicho-emberek) kezében a technikák szintén elég erős eszközök, néha félelmetesen erősek. Az egész technológiát azonban nem az áram, hanem a bizalom hajtja. Nem működik akkor, ha a protagonista nem bízik a vezetőben (és persze akkor sem, ha az egy pancser). És ahogy a fogásznak jól kell látnia a kezelt fogat, ahhoz hogy eldöntse, mikor miből mennyit, ugyanúgy a dramatistának is pontosan kell észlelnie, hogy mi megy a protagonistában és a csoportban, hogy kiválassza, melyik technikai elemet vegye elő.

 

A pszichodráma technológiája

Egy pszichodráma csoport és a benne zajló játékok nem csak az önismeretet és a gyógyulást szolgálják. Kultúrát is közvetítenek, az életről is modellt adnak. Jó, ha szépen vannak elrendezve. Néhány ötletet sorolok fel, ami nekem segít abban, hogy szép legyen, aminek szép kell lennie.

  • Megpróbálok úgy öltözni, hogy az fesztelenséget és életvidámságot sugározzon. Ez rám is hat és észre is veszem a körülöttem élőkön, hogy mit fejeznek ki az öltözködésükkel.
  • Gondoskodom arról, hogy a csoport körbe üljön le, ne legyenek törések és mindenki mindenkit lásson. A csoport indításakor, befejezéskor vagy sharingnél szoros kört alkotok.
  • Figyelek arra, hogy a színpad ki legyen jelölve, ne legyenek ruhák, flakonok, papírzsebkendők széthullajtva.
  • Ha egy jelenet úgy áll fel a színpadon, hogy a csoport nem lát rá, akkor befordítom a megfelelő szögbe (kivételt képez, ha ennek fontos szerepe van).
  • Ha a protagonista szobrot készít, hagyok időt, hogy olyat csináljon, ami számára is kifejező.
  • Ha a protagonista egy jelenetet állít fel és abban Napot, fát, követ vagy egyéb természeti tárgyat, jelenséget állít a színpadra, mindig eljátssza. A természeti tárgyak a tapasztalatom szerint mély üzeneteket hordozhatnak és atmoszférát teremtenek.
  • Ugyanígy figyelek a játékok közben a többi esztétikai minőségre, támogatom a komikum, szarkazmus, cinimzmus, tragikum, felszabadultság, diadal, fenségesség, szépség, abszurd megjelenését.
     

A dráma technikái az élet legalapvetőbb elemei. Minden emberben ott élnek azok a mentális fordulatok, mozzanatok, amelyek a pszichodráma technikákban hangsúlyosan megjelennek. Mióta világ a világ, az emberek elképzelik magukat a másik helyébe (szerepcsere), tükröt tartanak a másik elé (tükrözés) vagy azonosulnak a másikkal (duplázás), esetleg egy rosszul sikerülő rokoni látogatás estéjén egy pillanatra kiugranak a kertbe, hogy a csillagokra felnézve néhány mondatban kiengedjék a felgyűlt gőzt (monológ). Vagyis a pszichodrámában használt technikák nem valamilyen modern kütyük, hanem az élet belső technikáiból születtek, kiemelve a legfontosabbakat. Ha tetszik, mindenki pszichodramatista és mindenki használja is a pszichodráma technikáit . (Fontos ez számomra azért is, mert nem tartom jónak, ha egy pszichológia gyógyító vagy önismereti helyzetben, vagy akár írásban olyan tolvajnyelvet használ, ami a résztvevők számára érthetetlen. Az érthetőség bevonódást szül, az érthetetlenség az elefáncsonttorony érzetét kelti.)
Sokszor megtapasztaltam, hogy a protagonistával való kapcsolatfelvétel, a vezető és játékos közt kiépülő kapcsolat, a rámelegedés szakasza dönti el, hogy milyen lesz a dráma. Ez a nem teljes lista jól érzékelteti, hogy egy szerepcserének vagy egy belső hangnak csak a megfelelő közegben van hatása, értelme. Ez a közeg pedig nem technikai, hanem emberi. Természetesen lehet tanulni és tudatosítani azt is, hogy hogyan lehet jól ilyen közeget teremteni, de ez a tudás sem helyettesíti a vezető életbölcsességét, életörömét, bátorságát és nem utolsósorban a szeretetét. 
Végezetül jó felidézni a pszichodráma-vezetés legfontosabb szabályát: Kövesd a protagonista rámelegedését! Vagyis kövesd azt az irányt, amerre ő, a benne lévő élet menni akar és azt szolgáld! Ezzel már nem lehet nagyot bukni.

Lássuk akkor először a minden pszichodrámában használt, leggyakrabban előforduló technikákat, utánuk következzenek a ritkábban használtak! Az egyik következő postban írok majd a - protagonista játékok és a bemelegítő vagy csoportjátékok között félúton elhelyezkedő - strukturált technikákról is.

Alaptechnikák

Szerepfelvétel, szerepjátszás, szerepalkotás (role taking, role playing, role creation). Nem is kellene talán a pszichodráma legalapvetőbb mozzanatát technikának nevezni. Mindenesetre kivétel nélkül minden drámában a protagonista és az antagonisták különböző szerepekben vannak a színpadon. Amikor valaki különösebb átélés nélkül, de benne van egy szerepben, azt szerepfelvételnek hívjuk. Ettől lénygesen különbözik, amikor a szerepet átéléssel, annak ízeivel, színeivel játssza. Ezt szerepjátéknak hívjuk. Ha a spontaneitás elég magasfokú, akkor a protagonista képes lehet életre hívni egy általa soha nem játszott szerepet: ez a szerepalkotás. Tapasztalatom szerint a dühös védekező szerepe gyakran a pszichodráma színpadán születik meg. Ilyenkor az - általában a szülők, vagy valamelyik szülő által - elnyomott emberből kitör a megalázottság dühe, nem fojtja vissza többé, hanem a dühben rejlő teljes energiáját egy (gyakran verbálisan vagy fizikailag is megélt agresszív) jelenetben adja ki. Egy (vagy néhány) ilyen jelenet elég ahhoz, hogy a csoporttag más élethelyzetekben is képes legyen erővel fellépni, magát megvédeni. Vagyis nem pusztán kiéli a dühét a színpadon, hanem létre is hoz egy belső valóságot, egy szerepet, amit mozgósítani tud a megfelelő szituációkban. Hasonlóan katartikus szerepalkotáshoz tud vezetni például egy meghalt közeli személy (például egy abortált gyermek) halálának megsiratása, a búcsú megélése és a gyászfolyamat elindítása, amikor az életben olyan fontos gyászoló szerepe születhet meg.

Megszemélyesítés. Bármi kikerülhet a színpadra: emberek, érzések, tárgyak, időszakok, szellemek, testrészek, bármi. Gonosz szem, harsogó tömeg, boldog esőcsepp, a kaland illata, a halál folyója, Isten, istenek, valóban bármi. Minden megszemélyesíthető és meg is kell személyesíteni, ha a protagonista rámelegedése azt kívánja. A megszemélyesítés a pszichodráma leglényegéhez tartozik.

Szerepcsere (role reversal). A protagonista szerepet (és helyet) cserél valamelyik szerepet játszó segédénnel és ezzel belebújik abba a szerepbe, belülről éli át annak a valóságát. A másik szemével látja önmagát. Ezzel megváltozik az észlelése, megérti a másik embert mozgató rugókat. Az egymás utáni szerepcserékben, a pszichodráma biztonságában a kapcsolat nagy kérdései, megoldatlan konfliktusai is előjönnek. A mindig rideg apa szerepében lévő protagonistát bíztathatja a dramatista, hogy fejezze ki az érzéseit, még akkor is, ha a való életben ezt nem tenné. Mondhatja neki: "Tudom, hogy az életében soha nem fejezi ki az érzéseit, mert nem tartja férfiasnak. Ez most azonban az Igazság Színháza és a lánya/fia áll ön előtt! Megérdemli, hogy megtudja, mi zajlik önben." Az ilyen dramatikus helyzetekben kinyilvánított szeretet ugyanúgy működik, mint a valódi, gyógyítja a kapcsolatot és mély változást hoz létre. Természetesen előfordulhat, hogy nem hangzanak el a gyógyító szavak. Ekkor a dramatista kikutathatja, hogy mi akadályozza az apát a megszólalásban. További szereplők felállításával és szerepcserékkel fény derülhet egy több generációs családi némaságra.

Tükör (mirror). A protagonista kiáll a színpadról, a szerepét pedig egy segédén játssza. A protagonista külső megfigyelőként nézheti saját magát a színpadon, ahol lehet egyedül, de részese is lehet egy jelenetnek. A tükrözés konfrontatív technika, óvatosan kell bánni vele. Általában akkor alkalmazzuk, amikor a protagonista előrehaladását valamilyen viselkedéses vagy más elem hátráltatja, de ő ennek nincsen tudatában. A dramatista biztathatja a protagonistát, hogy nézze végig a jelenetet és tegyen valódi megfigyeléseket (és ha lehet ne ítéleteket hozzon). A tükörtechnika alkalmazásának másik lehetősége, hogy a protagonista mélyebben magába építse a színpadon megjelenítettek valóságát. A kívülről történő ránézéssel valóságosabbá, a protagonista életének egy térképévé, igazodási segédletté válik az, amit lát és megért. Hozzáadódik valami a valósághoz, ralitástöbblet jön létre.

Duplázás (double). A protagonistához csatlakozik egy segédén, akinek a feladata, hogy segjtsen a protagonista gondolatait, állapotát, érzéseit megjeleníteni. A dupla feladata, hogy először erős bizalmi kapcsolatot létesítsen a protagonistával, ezért vagy egy pszichodramatista vagy egy kiképzett csoporttag vállalhatja ezt a szerepet. A dupla általában a protagonista mellett áll, egy kicsit hártébb húzódva, hogy ne akadályozza a kifejezésben, de egy kicsit felé is fordulva, egyfajta szövetségben vele. Felveszi a protagonista testhelyzetét, ismétli és kibővíti a szavait, kimondja ki nem mondott érzéseit.

Szobor (sculpture). Egy külső vagy belső szituáció szoborban való megjelenítése. Ilyenkor a protagonista a szobrász és akár művészi ambíciókkal is megjelenítheti, ami benne van. Konfliktusos belső helyzetekben (pl. az egyik énem menekülni akarna, a másik tudja, hogy jó itt nekem) a konfliktusban részt vevő belső szerepeket két választott csoporttag segítségével jeleníti meg a protagonista. A szobor készülhet érzésekből, cselekvésekből, az élet különböző szereplőiből. Mobilnak hívjuk a szobrot, ha egyes elemei mozognak (pl. az itt-maradni-akaró rész visszarángatja a menekülni akarót). A következő jelenetben a protagonista szerepet cserélhet a szobor egy vagy több elemével, így élő játékba folyik át a kimerevített helyzet.

Szerepinterjú (interview for role). Egy új szereplő megjelenésekor a protagonista sok esetben nem melegedett be még a szerepbe. Hiába történt meg a szerepcsere, a rámelegedésének foka nem elegendő, ezért a dramatista odalép hozzá és a szerepben beszélget vele. Ilyenkor a vezető felhasználja általános tudását és konkrét ismereteit az adott személyről, megpróbál konkrétumokra kérdezni, azokra reagálni.
Ha az új szereplő a protagonista apja, aki a kertben ül, akkor a következő beszélgetés játszódhat le.
Dramatista: Jó napot! Péter vagyok. Hogy szólíthatom?
Apa: József vagyok.
D: Mit csinál éppen?
A: Napozom és újságot olvasok.
D (megteheti, hogy a kezébe nyom egy valódi újságot): És mit olvas éppen?
A: A kedvenc lapom a Szabad Föld. Mennyi rémség történik!
D (provokál): Nem úgy tűnik, mint akit ez igazán megvisel.
A: Dehogy visel, én röhögök az egészen!
D: Hmm.. jut eszembe, tudja hol van most a lánya?
A: Á, mindig itt kóborol a kertbe valamerre.
D: Én úgy hallom, hogy ott üvölt (mutatja), mert leesett a hintáról.
A: A fenébe! (ülve marad) Mindig csak a baj van vele!
D: Mondja neki!
A (a lányához): Mindig csak a baj van veled!
Mostanra a protagonista belemelegedett az apja szerepébe. Ideje van a szerepcserének.
Mivel az újság egy fontos konkrétum, itt a dramatista még tehet egy kört, megkérdezheti, hogy az apa veszi vagy postás hozza az újságot, hogy milyen illata van. Vagy ha a protagonista fontosnak tartott egy asztalt is letenni, rajta egy pohár sörrel, megkérdezheti, hogy mi a kedvenc söre, mennyit bír meginni belőle, stb.

Monológ (monologue, soliloguy). A protagonista kilép a jelenetből és kimondja, elmondja az Univerzumnak, hogy mi van benne. Akkor érdemes ezt alkalmazni, amikor a protagonista rámelegedése erős és a jelenetben nem kifejezhető minden, ami benne van, hanem egy tágabb kontextust igényel. Az instrukció általában így szól: "Menj körbe és mondd ki, ami benned van!". Nagyon felszabadító és integráló tud lenni, amikor valamit a többiek figyelmétől kísérve, belső felszabadultsággal elmondunk. Ilyenkor minden szónak súlya van és az is jön ki, amit ki kell fejezni.

További technikák

Konkretizáció (concretization). Egy testi érzés vagy mozdulat megjelenítése egy szerepben. Egy ökölbe szorított kéz vagy egy legyintés megjelenhet egy dühös, agresszív védekező vagy egy elhagyott, depresszív koldus szerepében. A konkretizációt megelőzheti az érzelmek mozgatása (moving feelings), amikor egy testi érzést a dramatista segítségével a protagonista egy másik testrészébe mozgat. Ha a protagonista a vállát és a nyakát feszíti, a drámavezető megkérdezi: "Tudod ezt az érzést az öklödben érezni?".

Maximalizáció, erősítés (maximization). Egy érzés felerősítése a fő üzenet ismétlésével vagy az érzéshez tartozó mozgás intenzitásának növelésével. Egy legyintés erősítése előhozhatja az addig bezárt mögöttes megvetést és elkeseredést vagy egy összekuporodott testhelyzetben az izmok erősebb szorítása átélhetővé teheti a kicsiség és kiszolgáltatottság érzéseit.

Bemutatás (introduction). Amikor egy szereplő először jelenik meg a játékban, a protagonista néhány információt mond a szereplőről, bemutatja. Én nem szeretem ezt a technikát, "szinháziassá" teszi a játékot. Inkább a szerepinterjút használom.

Félre. A protagonista egy jelenetben félrefordítja a fejét (vagy a csoport felé fordul) és úgy mondja el érzéseit és gondolatait. A shakespeare-i színházban is használt beszédmód mutatja, hogy a jelenet többi résztvevője nem értesül arról, ami elhangzik. Akkor érdemes alkalmazni, amikor a protagonista rámelegedése szempontjából jó, ha benne marad a jelenetben és ki akar fejezni valamit.

Montírozás. Vikár Andrástól láttam ezt a megoldást. Ha egy drámában az először felállított jelenet átadja a helyét egy időben korábbi, általában gyermekkori jelenetnek, akkor többszintes játékról beszélünk. Például a főnök agressziója a protagonistának az apja agresszióját hozza be egy konkrét élmény formájában. Ilyenkor a gyermekkori helyzet nagyon hasonlít a felnőttkorira. A dráma hevében a protagonista ezt gyakran elfelejti, nem emlékszik már, hogy mi a kiindulási helyzete. A dramatista "élketre kelti" az első jelenetet (szól a szereplőknek, hogy játsszák a szerepeiket) ezzel a tükörrel segít a protagonistaának a két helyzet analógiáját tudatosítani. A fenti esetben az igazát esélytelenséggel védő, megfélelmlített gyermek jelenete mellé a dramatista montírozhatja a főnökkel megkűzdeni nem merő felnőtt szituációját.

Kivétel a szerepből. Egy játék után a segédéneket ki lehet venni a szerepből, hogy ne ragadjanak bele abba az állapotba, amit a szerep eljátszása kialakított bennük, távolságot tudjanak venni tőle.  Ezt gyakran kis rituáléval oldják meg, amikor protagonista odamegy az egyes segédénekhez és kiveszi őket a játékbeli szerepükből. "Te nem az anyám vagy, hanem Ági!"  A segédének fizikailag is lerázhatják magukról a szerepet.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr451879112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szucso 2015.12.10. 12:00:36

Holnap vizsgázom. Ez az írás minden tankönyvnél hasznosabb volt :) Hálás köszönet érte!!!!

KingaB 2015.12.28. 02:04:52

Én vagyok a 800-adik és a 801-edik olvasója ennek az írásnak :-) (És pár korábbi sorszámom is volt...)