Szerepelméleti sorozat I. rész

Ezzel a poszttal elindítom a nagy nyári szerepelméleti sorozatot. A sorozatban lesz szó a szerepekről, szereprendszerekről, a szereptérképről, a rámelegedés áramlásáról a szerepek között. Egy másik tematikus ágon a szociometriát, a személyek közötti kapcsolatok hálózatát mutatom be.

 

A pszichodráma elképzelését a psziché szerveződéséről a szerepelmélet írja le. A pszichodráma lényegéről, a spontaneitásról és a rámelegedésről szóló bejegyzések ágyaznak meg többek között a gondolatoknak, amelyeket itt kifejtek. Nem könnyű megérteni mindent elsőre, ezért az olvasónak fel kell kötnie a gatyát, és talán újra kell olvasni egyes részeket. Hiszem, hogy megéri a dolog az erőfeszítést.
A szerepelmélet nem egy az aprócska pszichológiai elméletek közül. Lehetőséget ad arra, hogy a mindennapi élet történéseit, külső és belső konfliktusait, mélyebb értelmét, perspektíváit lássuk, értsük és ezek alapján cselekedjünk. Az önismeret nagy lehetősége, az élet megértésének jó eszköze a szerepelmélet.

A szerepelmélet fő kategóriája az interakció. Középpontjában a környezetben lévő emberekre és helyzetekre válaszoló és a válaszban kibontakozó működésmód és viselkedés áll. A válaszok nem önmagukban, hanem a környezettel való kapcsolatban születnek, vagyis mindig egy nagyobb rendszer részeként értelmezhetőek. Ebben az alapozó posztban a szerepek elemzéséhez és megértéséhez adok szempontokat, inkább az egyes szerepre koncentrálva. A rendszerszintű összefüggéseket a sorozat következő posztjaikban ismertetem.
A szerepelmélet központi fogalma a szerep. A hétköznapi beszédben a szerep általában a színházi szerepet jelöli: Hamletet a Hamletből,  Blancet A vágy villamosából vagy Juliát a Julia & Julietből. Egy előre megírt alakot, akit egy színész megjelenít cselekedeteivel, érzéseivel és gondolataival. A forgatókönyv írja le az egyes reakciókat, párbeszédeket és esetenként az érzéseket. Az élet színpadán azonban nincsenek előre megírt forgatókönyvek. Azok az ember fejlődése során lassan alakulnak ki.

A szerep fogalma

Szerephumor

Rejtő Jenő humorának egyik forrása, hogy művei szereplői nem az olvasó szerepelvárásainak megfelelően viselkednek és nem a drámai forgatókönyvtől elvárt szerepekbe kerülnek. Az alábbiakban Pepita Ofélia finoman szólva nem a női szerepekhez kapcsolódó sztereotípiákat hozza (akárcsak Leila, az arab démon A három testőr Afrikában c. műben) és Wagner úr hirtelen átkerül egy egyszerű pszichoszomatikus szerepbe (az alvóéba).

- Különös dolgok történnek manapság az ön belső zsebében - tűnődött Pepita Ofélia, és felemelte Wagner urat, mert az, mint valami hóember, szép lassan a padlóig csökkent, a futballbíróné kabinja mentén. - Ön talán részeg?

- Ezt kikérem magamnak! - kiáltotta erélyesen Wagner úr, és gőgös, könnyed pózban kinyújtotta karját, és tenyerével a kabinhoz dőlt. Ettől vállig belezuhant a kajütablakba. A közelről suttogó kórboncnokot és a futballbírónét orron-szájon találva, átsuhant Wagner úr keze az arcaik között. Ő maga rajtaütésszerűen elaludt, mialatt a karja lengedezve belógott hozzájuk, és Rüger doktor mintegy figyelmeztetőleg tenyeréhez érintette a szivarját. Wagner úr nagyot ordított, és kirántotta a kezét, de máris mosolygott, amikor észrevette, hogy szivarja lett.

Rejtő Jenő, A megkerült cirkáló.

Az életben időben egymás után éljük meg szerepeinket: a készülődő, az utazó, a szakember, a baráti társalgó, a bevásárló, a gondoskodó, a tévénéző és szurkoló, az álmodó (egy elképzelt nap főbb szerepei). Ugyanilyen szerepek a tanár, a búvár, az elhagyott szerelmes, a gondoskodó anya, a távoli apa, a nagyevő, a máshová vágyakozó. A mindennapokban akkor húzunk elő egy szerepet, amikor épp szükségünk van rá. Amikor kiszállunk a taxiból, elővesszük a gáláns fizetőt és amikor ismerősünk költözik, bebújunk a baráti segítő szerepébe. Ugyanezeket a szerepeket persze máshol is kamatoztatjuk: egy étteremben is használni tudjuk a fizetési kompetenciánkat és a haver lerobbant autójának elvontatásakor is ugyanazokat az érzéseinket és látásmódunkat kamatoztatjuk, mint a költözéskor. A szerepek nincsenek konkrét külső szituációkhoz kötve. Ebből látszik, hogy két különböző valóságról beszélünk: vannak a helyzetek, amelyekbe belépünk és amelyekből kilépünk és vannak a szerepek, amelyeket hasonló szituációkban aktiválunk. Az alábbi definíció ezt az összefüggést ragadja meg.

A szerep kristályos formája az összes helyzetnek, amelybe a személy egy speciális területen került.

Másképpen közelítve: a szerep egy jól (-rosszul) szervezett egysége a pszichének, amely az élet egy területén meghatározza a személy gondolatait, érzéseit és cselekedeteit. Pszichológiásan fogalmazva pedig a szerep a selfnek az adott élethelyzetben felvett formája.


A minap orvosnál voltam, egy határozott, kompetens orvosnál. Az érzései a nyugalom és elégedettség voltak leginkább. Ha kihangosítom a gondolatait, azt hallom, hogy "jó orvos vagyok, profin tudom megoldani a keletkező helyzeteket és ez így is van rendjén". Mellette még hallom ezt is: "a világ rendben van és akkor van rendben, ha a betegek szépen gyógyulnak és tisztelettel viseltetnek irántam". A cselekvései, akciói pedig megfeleltek az orvosi szerepnek. A három komponens - érzés, gondolat, cselekvés - tehát szépen összecsiszolva, összeillesztve, egymást kiegészítve működik a doktor úrban.
Egy másik példa. Egy piszlicsáré banki szerződést akartam ma postára adni és le kellett tanúztatnom két emberrel. Nem volt a házban senki, ezért átballagtam a szemben lévő kis boltba, ahol már jól ismernek. Az eladó kisasszony érthetően azt várta, hogy a szokásos jófej vásárló szerepemben alakítsak, amihez ő a nyájas eladó szerepét illesztheti. Én azonban tanúzásra kértem őt. Némi habozás és köntörfalazás után elutasította a kérésemet, vagyis eljátszotta az önmagát védő elutasító szerepét. Az érzése: kínban vagyok (mert el kell utasítanom a kérést), és félek (az aláírástól). A gondolata: nem megyek bele semmibe, amivel utána valamilyen meghurcolásban lehet részem. A cselekvés: az elutasítás. Alighanem igaza volt.

A szerepek önállóan létező egységei a pszichének, amelyeknek gondolatokból, érzésekből és cselekvési mintákból felépülő belső szerveződése van.

Az érzések a gesztusokon, hanglejtésen és más metakommunikáción nyilvánulnak meg, a cselekvések pedig láthatóak. A szerephez tartozó gondolatok megragadásához legjobb, ha folytatjuk a következő mondatokat: "A világ akkor van rendben, ha..."  és "A világ innen nézve... (ilyen és ilyen)". Ugyanahhoz a cselekvésmintázathoz más-más érzések és gondolatok tartozhatnak. Egész mást érez és gondol a világról a laza rendőr, mint szabálykövető társa és erős különbségek lehetnek az érzelmes macho és kőkemény változata között is.

A szerep gondolati aspektusa megragadható úgy is, mint az a térkép, amelyet a személy a világról kifejlesztett. A térkép megjelenik az egyén érzelmi beállítódásaiban és viselkedésében is. Nyilvánvaló, hogy egy hollywoodi sztár gyermeke egészen másképpen fogja látni a világot, mint egy kalkuttai kiskereskedő és megint másként, mint a Római Birodalom brit légionáriusa. Az egyén mély fejlődése a világról alkotott térképének (amibe saját magát és belső világát is elhelyezi) helyességétől, megfelelésétől függ. A "helyemen vagyok a világban" élmény a világról alkotott térkép átrendezésével, adekváttá válásával alakul ki. Ahogy a régi rossz térképek eltűnnek, úgy tűnnek el velük a kísérő érzések és viselkedésminták is.
természetesen nem egy térkép lehet csak és ezek a térképek a legtöbbünknél önismeretei folyamatban tudatosulnak. Egy esete a mentális térképeknek a szociális atom.

Szerepleírások és szerepadás

A sokféle szerep között érdemes egy kis rendet vágni. Az eddigiekben főleg szociális szerepeket soroltam fel. Ilyenek a bíró, a rendőr, a postás vagy a kidobóember. Ezeknek a szerepeknek a leírása gyakran papírra van vetve, gyakran pedig a társadalom közös tudatában van rögzítve. Minél pontosabb a leírás, annál merevebb a szerep, annál kevesebb spontaneitás fér bele az eljátszásába. (A humor egyik forrása, amikor valaki átlépi egy ilyen szerep határait, mint Roberto Begnini A tigris és a hó-ban játszott egyetemi tanár szerepében.) A pszichodráma játékok során sok szociális szerep kerül a színpadra. Tipikusan a családban betöltött szerepek és szerepviszonyok jelennek meg, és e viszonyok rekonstrukciója, átrendezése jelenti a gyógyulási folyamatot.
A szociális szerepek kialakulását megelőzik a  pszichodramatikus szerepek, mint a vágyakozó szerelmes, Superman, izolált egérke, kalandozó Odüsszeusz. Ezeknek nincs szabálykönyvük, mint a szociális szerepeknek, sokkal inkább a gyermekkorhoz, a mesékhez és alapvető érzésekhez kötődik a kialakulásuk. A pszichodramatikus munka másik fontos terepe az ezen szerepek felfedezése és kijátszása.
Amikor egy csoportjátékban az egyik csoporttag óriási energiákat mozgósítva harcolt, a többiek egyöntetűen oroszlánkirálynőnek választották. Az illető könnyen el tudta fogadni ezt a szerepet és későbbi reflexiójában jelezte, hogy mélyen mozgatja őt a dolog és egy sor tevékenységét más színben látja. Egy másik csoportban a vezető egy játékost figyelve azt mondta: "te egy fehér boszorkány vagy". Ez megdöbbentette a játékost, de el tudta fogadni és mélyebb perspektívákat mozgósított benne az újonnan felismert identitás. A pszichodramatista jól teszi, ha a csoporttagokról folyamatosan újabb és újabb szerepleírásokat készít, amelyek kapcsolódnak az adott kultúra meséihez, toposzaihoz. Ezek nagy erőket mozgósítanak és erős önazonosságot alakíthatnak ki.
Az egyedfejlődésben még korábban születő pszichoszomatikus szerepekre példa az evő, járó, tapsoló vagy nevető szerepek. Ezek az elemi szerepek aztán részként más szerepekbe épülhetnek be. Például a kommunikáló szerepeinkbe természetesen illeszkedik a beszélő és hallgató szerepünk, amelyek között gyorsan tudunk váltani (erről részletesebben a szereprendszerekről szóló posztban olvashatsz).

Ezt a pszichoszomatikus-pszichodramatikus-szociális kategóriákba történő besorolást tematikus szerepkategorizációnak hívjuk.

Szereplisták és szerepnyalábok

Van a szerepek felosztására egy másik lehetőség is, amely nagyon hasznos a pszichodramatikus munkában és az önreflexióban is. Egy csoportban megkérhetjük a résztvevőket, hogy figyeljenek meg egy körbesétáló csoporttagot és intuíciójukra alapozva gyűjtsék össze, hogy milyen szerepekben látják a társukat. A végén összegezzük a listákat és csoportokba soroljuk őket. Egy ilyen lista és csoportosítás készült Gáborról:

Progresszív funkcionális szereprendszer

  • frissen lépdelő
  • gyorsfutár
  • élénk tájékozódó
  • Kolumbusz Kristóf
  • tengerparti szépfiú

Megküzdő (coping) szereprendszer

  • éber figyelő
  • illúziókban élő (eltávolodó)
  • csigaházába visszahúzódó (eltávolodó)
  • szorongó lázadó (harcoló)

Fragmentáló diszfunkcionális szereprendszer

  • önmagát lebecsülő
  • uralkodni akaró zsarnok
  • elveszett kisfiú
  • tépelődő szerzetes

A progresszív funkcionális szerepek közé azok tartoznak, amelyek a kreativitást, az élet élvezetét, a személy kiteljesedését szolgálják (további példák: az élet élvezője, Casanova, diszkókirály, ügyes tervező, kifinomult elemző).
A megküzdő szerepek azok, amelyek az egyén életbenmaradását szolgálják a szociális környezetben. Vannak köztük eltávolodó (moving away) szerepek (a veszély forrásától való menekülés), harcoló (moving against) szerepek (a fenyegetéssel való szembeszállás) és meghódoló (submissive) szerepek (a szociálisan erősebb személynek való önalávetés). Ezek összekapcsolódva adják az "éberség hálóját", amely figyelmezteti az egyént a közelgő veszélyre és előkészítik a helyzettel való megkűzdésre.
A fragmentáló szerepek közé azok tartoznak, amelyek szétzilálják az egyéniséget és megakadályozzák a fejlődését (további példák: perfekcionista, gyűlölködő vénasszony, bűnbakképző, elnyomó diktátor). Ezt a felosztást funkcionális szerepkategorizációnak hívjuk.

Az egyes kategóriák határa nem éles, és az időben egyes szerepek kategóriát válthatnak. Ahogy a következő oldaldobozban a "Túlfejlett túlélés"-ben látszik, a gyermekkori túlélő szerepek könnyen válhatnak fragmentáló szereppé. Az egyes kategóriákon belüli szerepek hajlamosak összekapcsolódni és lényegesen alakítani az egyén világélményét. Ezeket a szereprendszereket átfogóan szerepnyaláboknak hívjuk. Gyakori, hogy a gyerekkorban kialakult fragmentáló szerepnyalábot fenntartó világtérképet az egyén felnőttkorában megváltoztatja és kiteljesedettebb életet él. A megküzdő szerepek az egész életen át fontosak maradnak, de újabb és újabb magasabb szintű és a progresszív szerepnyalábbal összekapcsolt megoldást fejleszthetünk ki.
A pszichodráma folyamat során többek között a tudatos elemző, bátor megélő, naív kérdező és belső térképkészítő progresszív szerepei fejlődhetnek.


Clayton, G. M., Enhancing life and Relationships: A Role Training Manual, Caulfield, Victoria, ICA Press, 1992.
Clayton, L., The use cultural atom to record personality change in individual psychotheraphy, Journal of Group Psychotheraphy, Psychodrama and Sociometry, 35, 3: 111-117., 1992.
Moreno, J. L., Psychodrama vol. I., Beacon, N.Y. Beacon House, 1972.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr612042864

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Arisztothelész és a vállalati etika 2010.07.15. 20:06:16

A vállalati-, és üzleti etika felvetéseit többnyire az elmúlt 100-150 év filozófiai terméséből szereti levezetni. Nem érdemes túlzottan messzire menni az időben, hisz egy modern jelenséget, a vállalatot, a szabad piacgazdaságot vizsgálja. Itt ninc...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.