Egy ismerősömmel beszélgettem a pszichodráma és a tréningek kapcsolatáról a Gödörben. Olyan jól kérdezett, hogy elhatároztam, hogy a beszélgetésünket szerkesztett formában posztolom.
Az Openessence-ben sokat kísérletezünk olyan technikák kialakításával, amelyek a szerepelméletre épülnek és jól alkalmazhatóak különböző tréning környezetekben (nyílt csoport, munkahelyi közösség, vezetők). Az itt kiemelt részben a szerepelméletnek és a dramatikus módszereknek a tréningeken történő alkalmazásáról beszélgetünk.
 

Az egész elmélet legfontosabb pontja a szerep fogalma. Tudnál példát mondani, ami közelebb hozza az elképzelést?
Az életben időben egymás után éljük meg szerepeinket: a készülődő, az utazó, a szakember, a baráti társalgó, a bevásárló, a gondoskodó, a tévénéző és szurkoló, az álmodó (egy elképzelt nap főbb szerepei). Ugyanilyen szerepek a tanár, a búvár, az elhagyott szerelmes, a gondoskodó anya, a távoli apa, a nagyevő, a máshová vágyakozó. A mindennapokban akkor húzunk elő egy szerepet, amikor épp szükségünk van rá. Amikor kiszállunk a taxiból, elővesszük a gáláns fizetőt és amikor ismerősünk költözik, bebújunk a baráti segítő szerepébe. Ugyanezeket a szerepeket persze máshol is kamatoztatjuk: egy étteremben is használni tudjuk a fizetési kompetenciánkat és a haver lerobbant autójának elvontatásakor is ugyanazokat az érzéseinket és látásmódunkat dinamizáljuk, mint a költözéskor. A szerepek nincsenek konkrét külső szituációkhoz kötve. Ebből látszik, hogy két különböző valóságról beszélünk: vannak a helyzetek, amelyekbe belépünk és amelyekből kilépünk és vannak a szerepek, amelyeket hasonló szituációkban aktiválunk.


A hétköznapi beszédben a szerep általában a színházi szerepet jelöli. Rómeó és Júlia, Hamlet, a Galdiátor és hasonlók jutnak az eszembe. Nyilván senki sem szeretné ezeket vagy más ráerőltetett szerepeket játszani egy tréningen. Hogyan kezelitek ezt a kérdést?
Az egyik tréningünkön egy középvezető úgy jellemezte magát, hogy konfliktushelyzetben ő Neó a Mátrixból. Teljesen komolyan mondta és ki is fejtette, hogy ez a nagyon magas készenléti szintet, koncentrációt, ügyességet egyszerre jelenti. Ha egy hollywoodi film készülne egy feltörekvő cégről, abban biztosan szerepet kaphatna ez a középvezető. Mindezzel azt akarom mondani, hogy egy oldalról mindenki szerepeket játszik – a saját szerepeit. Ugyanakkor van egy nagy különbség a kétféle szerepfelfogás között. Míg a színház színpadán játszott szerep és dráma forgatókönyvét a szerző jó előre megírta, a való életben mindenki saját maga írja a forgatókönyvét és alakítja szerepeit. Ez pedig sokkal szabadabb, mint a színházban; ha akarunk a koncentrált vezető szerepéből átválthatunk egy telefon erejéig a szórakoztató társ szerepére vagy relaxálhatunk is egyet, „eljátszva” a nyugodt meditáló szerepét.

Igazából a szerep fogalmának ilyen használata nem idegen az üzleti nyelvtől sem. Gondolj bele, hogy amikor felveszünk valakit egy munkakörbe, gyakran arról beszélünk, hogy pontosan mi is lesz az illető szerepe. Természetesen olyasvalakit keresünk, aki nem eljátssza a szerepet, hanem önmagában megvalósítja azt. És fejlődik benne, kiteljesíti, áthangolja.

A kérdésedre válaszolva tehát szóba sem jön valamilyen külső, ráerőltetett szerepek eljátszása a tréningjeinken. Hanem feltárjuk és fejlesztjük a meglévő szerepkészletet, felfedezzük az erőforrás-szerepeket.


Pszichodrámán vagy tréningen mindig látod, hogy ki milyen szerepben van?
Nem az a fontos, hogy én mit látok, hanem hogy a konkrét személy felismeri-e, hogy milyen szerepet vagy szerepeket játszik. Természetesen gyakran javasolok egy-egy elnevezést, de az a legjobb, ha valaki saját maga ad nevet a szerepeinek. Egyszer egy adminisztrátor hölgy egy tréningen ijedt nyuszinak jellemezte magát, amikor az asszertív kommunikációról volt szó. Úgy láttam, hogy komolyan gondolja, meg is dicsértem az őszinteségéért. Persze gondolhatnád, hogy ez zsákutca, hiszen pont ennek az ellentétét akartam neki megtanítani. Az ilyen szerepnevek és a hozzájuk tartozó képek azonban nagyon jól használhatóak. Visszatérve a konkrét példához, megkérdeztem a hölgyet, hogy mikor volt utoljára bátor nyúl. El is mesélt egy esetet. Azután erről beszélgetve kiderült, hogy akkor tud bátor lenni, ha azt érzi, hogy a kollégái támogatják az ügyét. Innentől az asszertivitását a kollégái motivátoraként, meggyőzőjeként tudtuk kipróbálni és gyakorolni.

Ahogy láttad, a vezetői szerepek esetében van egy elképzelésünk a lehetséges repertoárról. Természetesen nem állok ellen, ha valaki javasol még egyet, vagy az egyik szerepet átnevezi. Az egész dolog tud spontán és humoros lenni, miközben aktív munka zajlik.

A tréningek egy nagy csoportja a készségek, skillek fejlesztésére irányul. Kommunikáció, érzelmi intelligencia, értékesítés, stb, stb. Szoft és hard skill tréningek. Van-e egyáltalán különbség a skillek és a szerepek között?
Milyen készségek kellenek az autóvezetéshez? A KRESZ ismerete, gyors reagálókészség, némi társadalmi intelligencia, téri tájékozódás és hasonló más készségek. Akinek ezek megvannak, tud vezetni? Nyilván nem. A készségeket egy szerep fogja egységbe, a szerep szerveződésében nyernek el egy értelmes egészet. Azt is gondolom, hogy sosem egy készség, hanem mindig egy vagy több szerep fejlődik. A kognitív tudás, a cselekvési mintázatok és az érzések egyre világosabb belső szerveződést öltenek.

Van-e a módszereteknek mondanivalója skill tréningek esetén? Mondjuk az örökifjú asszertivitás tréningre gondolok.
Azt hittem nehezebbet kérdezel. Minden asszertivitási tréning elején előkerül négy lehetséges megoldás az konfliktuskezelésre: agresszív, passzív-aggresszív, manipulatív és asszertív. A passzív megoldást az alárendelődés, az alsóbbrendűség hite jellemzi. Az ilyen ember a környezetében lévő erősebb véleményhez kapcsolódik, a sajátját feladja. Az agresszív konfliktusmegoldás hívei támadóak, állandóan kifejezik felsőbbrendűségüket. "Ezt te nem tudhatod" - szép példája a verbális aggressziónak. A manipulatív megoldások a hízelgés, mesterkéltség, manír, allűrök világában születnek. Egy passzív-agresszív ember előszeretettel használja a kizárás technikáját; akiről azt véli, hogy megtámadta, attól elzárkózik, lefagy. Munkahelyen ez megnyilvánulhat az információk visszatartásában, apróbb befeketítésekben, határidők elszabotálásában. Az asszertív megoldás nyílt, őszinte, világos, nem hibáztat és nem tesz nevetségessé másokat. Az asszertivitás az asszertív gondolkodásból, az önbizalom érzéséből és a pozitív viselkedésből áll össze. Ahogy arról volt már szó, e három komponens épít fel egy szerepet, vagyis az asszertivitás egy szerep, és a tréningeken e szerepet erősítjük meg a résztvevőkben. Természetesen a másik három megoldás is felfogható szerepként és megjeleníthető a dráma technikáival.
Az asszertivitási tréningeken külön fejezet szokott arról szólni, hogyan lehet kezelni az egyes típusokat. Hogyan viselkedjünk asszertíven egy manipulatív helyzetben? Vagy hogyan képviseljük magunkat egy aggresszív emberrel szemben? Miközben ezzel foglalkozunk, továbbfejlesztjük az asszertív szerepet.

Rendben, akkor mi a helyzet az időmenedzsmenttel?
Az időmenedzsment klasszikus paradigmája szerint időt nem tudunk csinálni, így azt kell megtanulnunk, hogy hogyan osszuk be a rendelkezésünkre álló időkeretet. Tervkészítés, a fontos-nem sürgős ügyekre elkülönített idő, megfelelő technikai eszközök használata; ilyesmik tartoznak ide. A legtöbb tréning ezt az időkezelő szerepet építi, erősíti. Megtanuljuk kezelni az időt, mint erőforrást, elfogadva annak véges voltát. Ez egyfajta logisztikus vagy menedzserszerep, amely sok más szereppel kapcsolatban áll.

Mik az előnyei a módszernek?
Három előnyt emelnék ki: gyorsaság, gazdagság és hatás. Amit egy jelenet felállításával és bejárásával el lehet mondani és meg lehet élni 10 perc alatt, azt szóban egy fél nap alatt sem. És mindezt sok apró részlettel, színnel és szaggal, sok felkínálkozó megoldási lehetőséggel. Egy nap alatt jópár dramatikus jelenetet fel lehet állítani és egy sor kísérletet, próbacselekvést elvégezni. Egy ilyen jelenet mindenkinek leköti a figyelmét, minden résztvevő valamilyen szinten belekapcsolódik (ha nem játékosként, akkor érintett nézőként). A megjelenítés lelépteti az egyént a verbális absztrakciók szintjéről, sőt a gyakran mesterkélt tréninggyakorlatok világából is, és erős valóságélményt ad.

Mik a nehézségek a módszer alkalmazásában?
A "ki kell állnom a színpadra" félelem leküzdése. Sokan idegenkednek attól is, hogy több ember előtt megszólaljanak. Ezért szoktuk azt mondani a tréningek elején, hogy semmi sem kötelező. Tapasztalatom szerint a gátlások gyorsan oldódnak, a résztvevők a folyamatban egyszer csak elfelejtik a félelmeiket. Ezt segíti az is, hogy nem törekszünk az ellenállások letörésére sem. A tisztelet megadásának fontos módja számomra, hogy a felmerülő ellenvetéseket, idegenkedéseket komolyan és névértéken veszem.

Mi az, amivel kapcsolatban legtöbb visszajelzést kaptok?
A rádöbbenés, hogy nem egyneműek vagyunk itt belül, hanem sok részünk van. Ez egész új világokat tud nyitni. Felfedezik a résztvevők, hogy lehetek egyszerre erős vezető és  játékos kisgyerek. Vagy azt, hogy egy feszültségnek két részem közötti harc az oka: a bennem lévő kreatív részeim küzdenek a belső szörnyeimmel. És hogy ez nem baj, sőt nagyon érdekes, izgalmas kaland.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr682254720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.