Mire jó a pszichodráma? - kérdezik szkeptikusan szkeptikus ismerőseim. Mivel ad többet, mint amit egyedül is meg lehet oldani? Önismeretet? Kinek jó az, ha ismerem magam? Akkor majd úgy fogom leüvölteni a csajom fejét, hogy tudom, hogy azért teszem, mert az apám vert? Vagy majd állandóan magamat fogom elemezni és nem fogok egy jót inni vagy b***ni?

Az önismeret passzív szó, nem ragadja meg azt, amitől érdemes lenne energiát feccölni a megszerzésébe. Pedig az önismeret baromi hasznos dolog, az élet alapjaihoz tartozik. Egyszerre tükörbenézés, akció és végtelen folyamat.  

Az önismeret jelenti azt, hogy ismerem magam. Ismerem a múltamat, a képességeimet, a vágyaimat, tipikus reakcióimat, bogaraimat. Megértem a párommal, családommal, barátaimmal való kapcsolataimat. Tudom, hogy milyen helyzetekben jönnek elő a problémát okozó szerepeim. Rálátok arra, hogy egy szituációban miért vagyok felelős és mi az, ami másokon múlik.

Az önismeret cselekvés is. Nem a sors játékaként élem meg a hétköznapjaimat, hanem felszabadulok arra, hogy irányítsam az eseményeket belül és kívül. Belül a rámelegedéseim irányításával, kívül pedig a körülöttem élők kapcsolatrendszerének, személyiségének ismeretét használva.

Az önismeret dinamikus, megrázó folyamat. Tipikusan körkörös, az elhagyott problémákkal újra szembesülő, tükörtartó, soha meg nem álló utazás.

A pszichodráma csoportokban nagyon erős az önismereti tanulás, mert a résztvevők nem csak saját problémáikkal, kérdéseikkel kerülnek kapcsolatba, hanem a többiek játékait látva vagy antagonista munkát végezve rengeteg információhoz jutnak az életről. Gyakran több játékot is játszanak ugyanazzal a témával, így megélik ugyanannak a problémának sok aspektusát és bele tudják szőni az eredményeket az életük szövetébe.

Az önismeret formái

Tegyük fel, hogy valaki azt kérdezi tőled, hogy milyen személyiség vagy. Na akkor mit mondasz? Például azt, hogy introvertált. Ekkor a jungi személyiségtipológiára támaszkodsz. Extrovertált, introvertált, érző, érzékelő, gondolkodó, intuitív. Nagyjából ezekből lehet választani a jungi tipológia alapján. 
Vagy azt mondod, hogy vidám, kicsit szétszórt, alapos, barátságos és sportos vagy. Ekkor pedig úgy jellemzed magad (és ez elég gyakori), mint aki tulajdonságok halmazaként áll össze. (Egy ismerősöm - aki utált felszínesen jellemezni bárkit is - mindenkire azt mondta, hogy "alacsony, magas, kövér, sovány és kicsit hangulatember".) 
A milyen vagyok én? kérdésre adott válasz nagyban függ attól, hogy milyen formában várjuk a választ. Egy mozdulat, ami nagyon kifejez; a kedvenc zeneszámom; életem legfontosabb pillanatai egy levélben felsorolva; a hely fényképe, ahol igazán jól érzem magam; az érintés, ami jólesik nekem: ezek mind kifejeznek, különböző formában megjelenítenek. Az önismeret formáinak nincs határa.

A pszichodrámában rengeteg jó önismereti megközelítés létezik, gazdag formavilága, játékai lehetővé teszik mindenki számára, hogy meglássa, megértse és megváltoztassa magát. A saját játékok és a többiek visszajelzései a legfontosabb hajtóerői a folyamatnak.

Önismereti hatások 

Ha valakinek az a baja, hogy félénk, szorongó, akkor az önismereti folyamatban egyszer csak ott találhatja magát, hogy

  • felteszi a lábát az asztalra egy bulin,
  • beszól a bunkó pincérnek,
  • a mondatait nem "szerintem talán esetleg"-gel kezdi,
  • legyint, ha valaki igazságtalan, és nem veszi magára a dolgot,
  • megbocsátja a saját hibáit és érdekli, hogy mit tanulhat belőlük (esetleg azt, hogy nem akarja kijavítani),
  • jót tud nevetni magán (és másokon),
  • szóval lelazul és vállalja magát.


Ha valakinek szürke volt az élete, akkor észreveszi, hogy

  • milyen izgalmas kérdéseket tud feltenni magának és másoknak,
  • hányféle érdekes szerepe van, amelyeket fel lehet ébreszteni,
  • benne van az érzéki és a szép forrása,
  • az erejével meg tudja teremteni azt, amire vágyott.


Ha valaki azt hitte, hogy egyedül van a problémáival, akkor

  • észreveszi, hogy rengetegen próbálkoznak ugyanazzal,
  • rájön, hogy milyen értékesek a gondjai, kérdései, mert ezeken keresztül megért másokat,


Ha valaki régóta szenved a problémáitól, akkor

  • megtapasztalja, hogy milyen gyorsan kap válaszokat,
  • rájön, hogy mi áll a problémák hátterében és hogyan tudja kezelni ezeket,
  • rájön, hogy más megoldások is lehetnek mint amiket képzelt.


Ha valakinek kicsi az önbizalma, akkor az önismeret segítségével egy idő után azt tapasztalja, hogy

  • ha valaki mogorva, az nem rá haragszik, hanem csak rossz napja volt,
  • be tudja fogadni a dícséretet, udvarlást,
  • zavar nélkül el tudja mondani az értékeit,
  • belevág olyan dolgokba, amit el sem tudott képzelni magáról,
  • elkezdi megvalósítani az álmait,
  • rájön, hogy nem a kortársaitól vagy a párjától, hanem saját magától kaphatja meg a legalapvetőbb biztonságot,
  • megtalálja az egyéni feltötltődés formáit (meditáció, újságolvasás egy kávézóban, kirándulás, vásárolgatás, mozi vagy egyéb szórakozás, stb.)
  • egyszóval megtapasztalja az önszeretet bonyolult útjait.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr922554736

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korlátaink 2011.04.15. 14:26:56

A lélektan nagy erőkkel keresi a választ arra a kérdésre, milyen tulajdonságok (szaknyelven: vonások) határozzák meg érzelmi-lelki egészségünket, az életben való hatékonyságunkat. Az egyik ilyen szóba jövő tulajdonság a belső kontrollhitnek nevezett va...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roquentin 2011.02.14. 20:43:14

Kedves Péter,

olvasgattam a blogodat, helyenként kifejezetten érdekesnek találtam. Megfogalmazódott bennem egy kérdés is, amit talán leginkább ennél a bejegyzésnél tehetnék föl, hiszen az önismerettel kapcsolatos.

Szóval, az érdekelne, hogyha az ember bekapcsolódik egy pszichodráma csoportba, és elmélyíti kicsit az önismeretét - akkor az valahogy borítékolva van, hogy végül alapvetően jó dolgok fognak kiderülni róla? Lehetetlen arra jutnia, hogy mondjuk ő maga legbelül meglehetősen ostoba, hitvány, korlátolt, önző, irigy, tehetségtelen, fantáziátlan vagy kegyetlen ember?

Tényleg kíváncsi lennék a dologra, hisz én valami ilyesmit véltem kiolvasni a soraidból - de könnyen lehet, hogy én értelek félre. Valószínűnek is látszik ez, hiszen hát furcsa egy vizsgálat lenne az, amibe még bele se kezdtünk, de már tudjuk, miféle végeredményt fogunk kapni...

Tehát valóban érdekelne, hol érthettelek félre. Remélem, kedved és időd is engedni fogja, hogy válaszolj nekem.

peter.aszalos 2011.02.15. 11:47:15

Kedves Roquentin!

Filozófiai értelemben, vagy az egész emberiség horizontján nem tudom eldönteni a kérdést. Lehet, hogy van olyan ember, akiről beszélsz, akiről azok derülnének ki egy csoportban, amit mondasz és semmi más.

Azt gondolom, ha valaki elkezd magával foglalkozni, akkor már van benne igény és vágy önmaga megismerésére, egy tágasabb, érdekesebb vagy teljesebb életre. Aki ki tudja magáról mondani, hogy "önző vagyok", az tudja mit jelent nem önzőnek lenni. Megvan benne egy kép az odaadásról, szeretetről. Mindenkiben megvannak az önzés és irígység, a hitványság és kegyetlenség magvai, dimenziói is. Ha ezekkel hajlandó szembenézni, akkor nem tudom elképzelni, hogy ne akarja ezeket meghaladni.

A pszichodráma mágikus dolog. A csoport, az élet áramlásával való érintkezés mindenkire hat, addigi gondolkodását átalakítja, börtöneiből kisazabadítja.

Ez a tapasztalatom, erre támaszkodik ez a poszt is.

peter.aszalos 2011.02.22. 16:40:30

Kedves Roquentin!

Véletlenül kimoderáltam ezt tőled:

Kedves Péter,

köszönöm a válaszod, érteni vélem, amiről beszélsz.

Valójában persze én is érintett vagyok: néhány hónapja járok egy pszichodráma-csoportba. Őszintén megleptek a tapasztalataim: igazából nem nagyon hittem volna, hogy komolyabb hatást gyakorol rám a dolog - de be kell látnom, ez ügyeben alaposan elszámítottam magam. Valami történt, ez egészen biztos; azt próbálom megfejteni, hogy pontosan micsoda. Ezért van hát, hogy a te blogodat is elolvastam.

Különben (némiképp provokatív) kérdésfeltevésem annak a jelenségnek szólt, amit a legkiábrándítóbbnak találtam ezekben az alkalmakban: az üres hízelgésnek. Mentségére szóljon (mármint a pszichodrámának), hogy korántsem ez az egyetlen hely társadalmunkban, ahol találkozhatunk a számító széptevéssel; de hát, bármily gyakran történik is, mindig gyomorforgató egy ilyen randevú. A legkevésbé sem hiszem, hogy jót tenne egy alapvetően ostoba, hitvány, korlátolt, önző, irigy, tehetségtelen vagy fantáziátlan embernek, ha fennhangon biztosítjuk ennek ellenkezőjéről; esetleg, ha az illetőnek a saját gonoszságáért viselt felelősségét az érzéketlen világra/a szomorú gyermekkorra/az imádkozó sáskákra kenjük. Meggyőződésem, hogy a hízelgés az egyik legártalmasabb dolog, ami egy emberrel csak megtörténhet - és talán nem teljesen kizárt, hogy te is osztod ezt a véleményemet.

Nem kizárt?

Kösz, hogy ezt megírtad. Nem túl jó az a pszichodráma, ahol nem igaz dolgok hangzanak el. Azt azonban, hogy valaki önző, korlátolt vagy gonosz a külső megítélő mondja. Vagyis egy ítélet, ami nem az igazságról szól.
Ha egy csoporttag megbánt egy másikat, akkor a tény az, hogy megbántotta, az ítélet pedig az, hogy bunkó. Ha valaki nem volt jelen a gyereke felnevelésében, akkor nem volt jelen, ez részben oka volt egy sor problémának a gyerek fejlődésében. Ha verte a gyereket, akkor ez még egy sor elfojtás, frusztráció, önbizalomhiány elindítója volt a gyereknél. Ezzel lehet szembesülni. A "gonosz" még ekkor is egy külső ítélet.

Az egész persze nem arról szól, hogy illegitim valakinek odavágni, hogy korlátolt, hanem csak arról, hogy az indulat és az ítélet két dolog.

üdv
Péter

üdv
Péter