icefire.jpgMinden pszichodramatista életében bekövetkezik a pillanat, amikor megáll a játék. A protagonista nincs "semmire" bemelegedve, a dramatista kipróbált egy sor vizsgálódást és nem történt katarzis, áttörés, megoldás. Mi ilyenkor a teendő? Hova lehet lépni ilyen lehetetlen helyzetben? Erre a kérdésre ad válaszokat ez a poszt.

Vannak olyan technikák, amelyek minden esetben működnek és jó rámelegedést produkálnak. Két ilyet mutatok meg ebben a szösszenetben.

Belső hangok

Ha a játék megáll, a protagonista produkciójában nincs feszültség, energia, ami vezérelné a szerepcseréket, akkor is a pillanatnyi rámelegedéssel dolgozunk. A dramatista a csoportot kéri meg, hogy belső hangokat adjanak a protagonistának, kihangosítva mindent, amit éreznek. Fontos hangsúlyozni az instrukcióban, hogy érzéseket mondjanak ki, és ne tanácsokat adjanak. A protagonistának mondhatjuk, hogy "hallgasd meg és ha igaznak érzed, mondd ki! Ha másképpen érzed igaznak, akkor változtass rajta és úgy mondd ki! Ha nem igaz, csak dobd el, ne foglalkozz vele!"

(Olyan eset is előfordul, amikor egy helyzet megoldásával dolgozik a protagonista és a dramatista, de nem jön létre semmilyen, a protagonista számára elfogadható, hiteles megoldás. Ekkor a csoportot vonhatja be a vezető a keresésésbe. A csoporttagok egysével kijönnek és a protagonista helyébe lépve csinálnak valamit. A protagonista nézi, amit a többiek tesznek és keresi azt, ami számára járhatónak tűnik. A játék a protagonista visszaállásával folytatódik. Ezt a dramatikus brainstorming technikát modellezésnek hívjuk).

Kapcsolat a belső énnel

Minden esetben értelmezhető a kérdés, hogy hogy is vagyok magammal most.Ha elakad a játék, meg lehet kérdezni a protagonistát: "hogy vagy magaddal ebben a helyzetben?" A választól függően választjuk ki az új szerepet, amit szerepcserében kapcsolhatunk az eddig játszott szerephez. Ez a technika nem tükör, mert nem a reflektív énbe kerül a protagonista, hanem a tükörnél sokkal általánosabb szereprepertoárból választhat. A játékos gyakran egy duplát választ ki, a belső énjét, valakit önmagából, aki megérti és vele van. (Ez a belső kapcsolat nagyon értékes, ha megjelenik a színpadon, ezért érdemes az egész játék során a protagonista mellett tartani.) Ezzel az énrésszel való kapcsolatra szerepcserékkel melegíthetjük a protagonistát, az új szerepben történő interjúval akár tovább is indulhat a játék. Olyan helyzetekben működik ez a technika, amikor valaki izolált, de nem akar senkit közel vonni magához, nincs senkivel összekapcsolva. De akkor is működik, ha valaki épp nagy nyomás alatt van, megtámadja valami és lefagy ebben a helyzetben.

Természetesen eljöhet az a pillanat is, amikor semmi nem működik. Ilyenkor jól jön a daramatistának a reális alázat: tudja, hogy ő csak a daramatista és nem a megváltó.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr473500011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Réka Bereményi 2013.01.10. 14:20:29

Megoldás lehet ilyenkor, ha a protagonista kiválasztja az Érzését (érző részét - melegítő), az Agyát (gondolkodó részét - hűtő), és az Akaratát (akarati részét - híd), és ezek között indul meg a párbeszéd. Szereptréninget is végezhetünk megnézve, milyen arányban van jelen a gondolkodó, az érző rész, hogyan tudja bekapcsolni az akaratit,(melyik fragmentáló, melyik progresszív) sat.
Megnézhetjük pl. mikor hívta életre a lefagyás túlélő képességét.
Innét már 1000 megoldás van, attól függően , merre visz a lélek.