jl_moreno.jpgMinden fontos pszichológiai iskola kimunkál három jól elkülöníthető elképzelést, amelyek a kutatásokat és a terápiás vagy önfejlesztő gyakorlatokat irányítják. Az iskola képviselői megfogalmaznak egy elképzelést az emberről, az emberi lélekről: ez a személyiségmodell. Másodikként megfogalmazzák, hogy az ember hogyan fejlődik: ez a fejlődéspszichológiai elmélet. Harmadikként pedig ezekre alapozva megalkotják a terápiás elképzeléseiket. Moreno és követői is így tettek.

Minden iskolánál (Freud, Jung, kognitív, viselkedés, stb.), így a pszichodráma esetén is, a három terület párhuzamosan, egymásra hatva fejlődik. Középpontban egy olyan személyiségmodell áll, amely leírja a psziché struktúráit és azok kapcsolatát. (Ilyen Freudnál a tudattalan - tudatelőttes - tudatos és az öszönén - én - felettes én felosztás.) A fejlődéselméletek általában szakaszokra osztják a személyiség fejlődését, ahol egy-egy szakaszban lényeges, meghatározó folyamatok zajlanak, amelyek a psziché átrendeződésével járnak. A terápiás pszichológiai elméletek az emberi fejlődés normális vagy kívánatos pályáját is felrajzolják és sokat beszélnek a kívánt pályáról való letérés módjairól, vagyis a lelki egészségről és betegségről. Ezen tudással azután megfogalmazzák a korábbi "megbetegedések" felnőttkori azonosításának módját és ajánlásokat tesznek a terápiás munkában történő korrekciójukra.

Moreno személyiségelméletének alapkövei a szerepek és a szerepek közötti kapcsolatok, valamint a spontanitás és kreativitás. Számára nem volt fontos a tudatos - tudattalan megkülönböztetés, a spontaneitást és kreativitást pedig elemi, pozitív ősjelenségként kezelte, nem a libido vagy az animális ösztönök szublimált megnyilvánulásaiként. Nála a személyiség az addig megtanult szerepek kifejeződése. Az egészség pedig egyrészt a szerepek sokszínűségét feltételezi (ami lehetővé teszi a helyzetekhez való alkalmazkodást), másrészt a spontaneitás és kreativitás megélését, használatát jelenti (ami lehetővé teszi az új helyzetekben adekvát szerepek kifejlesztését). Moreno fejlődéselmélete ezért a szerepek, szereprendszerek és a spontaneitás fejlődésére fókuszál. 

Fejlődéselmélet

Moreno fejlődéselmélete szerint a gyermek fejlődése egymás utáni pszichikai univerzumokban zajlik. A fejlődés ezen univerzumok meghaladását jelenti, normális esetben úgy, hogy az előző univerzumok átélhetőek maradnak.

A fejlődés a születés utáni pár évben (nagyjából a harmadik életévig) az első pszichikai univerzumban, a szociális placentában zajlik, amikor a gyermek nem tesz különbséget valóság és fantázia között. A kezdeti "all-identity" szakaszban a gyermek nem differenciál: nem válik el benne az én és a te, a belső és a külső világ, nincs idő (múlt és jövő). Az észlelések nem válnak el az észlelőtől, a gyermeknek mutatott tárgyak és szomatikus érzései is ugyanazon egységben vannak. ("Én vagyok az egész univerzum.") Biológiai jelzőrendszere segítségével kommunikál a környezetével (tipikusan sír, ha baj van). Normális esetben a gyermek az édesanyjával (és később az édesapjával), esetleg más emberekkel (testvérek, gondozók) egységben él, ők alkotják korai szociális atomját, amelyben elkezdi megtanulni a világot. Ezen emberek cselekedetei, akik válaszolnak vagy nem válaszolnak a szükségleteire, akik jönnek vagy nem jönnek, amikor felsír, alakítják a csecsemő pszichéjében az első kapcsolatokat akciók és reakciók között. Fokozatosan (és nem tudatosan) a lélek szituációfüggő működési-érzelmi egységei, szerepek emelkednek ki a differenciálatlan egészből. Ezek közül elsőként a szomatikus szerepek indulnak el. A gyermek teljesen spontán, de még nem kreatív, nincsenek meg az ehhez szükséges mentális struktúrák.

Az első univerzum második fázisában kialakul az én és a másik, az én és a külvilág közötti különbségtétel. A fantázia és a valóság azonban nem válik el, ezért ezt a szakaszt Moreno "all-reality"nek hívja. A gyermek folyamatosan küzd a külső valósághoz és a belső fantáziákhoz kapcsolódó viselkedési mintázatok összehangolásával. Elindul a szociális szerepek fejlődése. A spontaneitást és a kezdődő kreativitást a környezet folyamatosan tereli (szocializáció), így annak stabilizálódása vagy elsorvadása nagymértékben a szociális atom szereplőin múlik. 

A második pszichikai univerzum akkor kezdődik, amikor a gyermek megélésében különválik a fantázia és a valóság, az élmény és annak reprezentációja (és ezzel elkezdődik az idő is). A gyermek elkezd a játékaival szerepjátékokat játszani és tudatosodnak benne a környezete által kínált szerepek. Vagyis elindul a self fejlődése. A gyermek játékaiban megjelennek az egész életet kísérő kérdések és fejlődnek az ezekkel kapcsolatos reprezentációk: 

  • ki vagyok én? (énkép,self-image)
  • ki szeretnék lenni? (énideál, ideal self)
  • milyenek mások? (alterego képek, alter-image)
  • milyennek kellene másoknak lennie? (alterego ideál, ideal alter)
  • hogyan látnak engem mások? (meta én, meta self)
  • hogyan kellene másoknak látnia engem? (ideális meta én, ideal meta self)

Ebben a szakaszban a gyermek már internalizálta a környezetében lévők szerepeit, a korai szociális atomját beépítette. Ezért normális esetben fizikailag eltávolodhat a környezetében élőktől, a benne felépített alteregókkal kapcsolatban marad. Ez az időszak a szociális szerepek és belső reprezentációk megerősödésének időszaka.

A harmadik univerzum koncepcióját Greta Leutz (Moreno közvetlen tanítványa) dolgozta ki. Ebben az időszakban (kamaszkor) válik képessé a személy, hogy függetlenítse magát szociális atomjától, azok ideáljaitól és felismeri, hogy képes tudatosan választani értékrendek, identitások, vallások és hordozó szimbólumrendszerek között. Ekkor alakul ki az identitás és a személyes erkölcs, kezdődnek kiépülni a transzcendens szerepek.

Terápiás elképzelések

A pszichodrámában legegyszerűbben az alapvetően használt pszichodráma technikákat lehet az egyes fejlődési fázisokhoz kötni. Ezek a technikák (monológ, duplázás, tükör és szerepcsere) nem pusztán terápiás eszközök, hanem az egészséges személyiségfejlődés részei, az alkalmazkodáshoz (és boldogsághoz, hogy nagyot mondjak) szükséges legalapvetőbb pszichés mechanizmusok. Az "egészségtelen" fejlődést ezen működésmódok sérüléseiként is meg lehet közelíteni. 

A monológ, vagy még inkább a szabad önkifejezés (amelynek segítése, bővítése, teljessé tétele a dramatista egyik legalapvetőbb feladata) az első univerzum all-identity fázisához köthető. Ekkor a csecsemő mindent kifejez (ha nem is tudatosan) és ezen önkifejezés által jön létre fokozatosan a személyiség autonóm aspektusa.

A duplázás az első univerzumhoz köthető. A jó szülő (főleg az anya) feladata, hogy segítse a csecsemő testi érzetekből induló érzéseinek felismerését és differenciációját. A mentalizáció akkor jó, ha az anya indexelten tükrözi vissza a csecsemő érzéseit, azaz megjeleníti az érzést és ezt beágyazza egy elfogadó érzésbe (tehát egy nagy esés után nem azt mondja, hogy "Semmi baj!", hanem azt, hogy "Fáj neked, mert elestél."), lehetővé téve a gyermek számára, hogy egy elfogadja az érzést és nevet adjon neki. Ezzel az érzés felismerhetővé, kommunikálhatóvá és kontrollálhatóvá válik. Még többet is tehet az anya: érzelmi problémák esetén magyarázatot adhat és további, mélyebb részleteket (okok, további érzések, kapcsolatok, stb.) fűzhet az érzéshez. (Szomorú vagy, mert eltört a kis vonatod. Nagyon szereted a vonatodat. Ő is nagyon szeret téged és most egy kicsit beteg lett.) 
A pszichodrámában használt duplázás (akár egy csoporttag csinálja, akár a vezető belső hangként vagy interjúban) funkciója ugyanez: elmélyíteni és elfogadhatóvá tenni egy érzést, hozzákapcsolni a belső valóság más elemeihez.

A tükör is az első univerzumhoz, annak all-reality szakaszához kapcsolható. A tükör szerepe a tudatosítás, a reprezentáció alakítása, a reflexió. A szerepek szintjén a tükör a gondolati aspektus erősítését jelenti. Pszichodrámán elakadásoknál vagy az érzelmek túlburjánzása esetén használjuk.

A szerepcsere a második univerzumhoz köthető, amikor a gyermek szerepjátékokat kezd játszani. A technika a tudat tágítását, a szociális tér bejárhatóságát teszi lehetővé. A szerepcsere elindulását segíti a szerepinterjú és a szerepcserés élmény elmélyítését szolgálják az interjúk (főleg az empátiás interjú).

Az alaptechnikákon kívül a pszichodráma számos aspektusában visszanyúl a legkorábbi működésekhez, azok dinamizálásához. Számomra legfontosabb, hogy természetes módon gyógyítja a spontaneitást, hol kihívásokkal, hol a tudat tágításával (ami a belső tér növekedésének érzetével és a spontaneitás energiáinak felszabadulásával jár). A kreativitás kiemelt helye a drámában a saját élet rendezője szerep erősödése. Ez a szerep a dráma fázisai során kétszer is megjelenik. Először a produkciós fázisban, amikor a protagonista berendezi a játék helyszínét és felállítja a szereplőket (ezért nem szabad "segíteni" neki). Másodszor pedig az integrációs fázisban, ahol a protagonista belép a surplus valóságba és korrekciót hajt végre saját sorsának szövedékében. Nem lehet túlhangsúlyozni, hogy ebben a katartikus helyzetben a protagonista teljes szabadságot és támogatást kell kapjon! (Ilyenkor a Rendező mellett a Gyógyítóra is rámelegszik a protagonista.)


A korai szociális atommal kapcsolatos munka általában a csoportfolyamat legfontosabb szervező eleme. Az anyával, apával lezajlott játékok (illetve a szociális atom felrajzolása) a személyt belül körülvevő alteregókkal való kapcsolatok korrekciójához és ezen keresztül a sors és a világélmény szabadabb alakításhoz vezetnek.
A fantázia és valóság, az én és a te elválasztása optimális esetben az első univerzum végéig kell megtörténjen, mégis szinte egész életünket elkíséri projekciók formájában. A pszichodrámának ezen a téren egészen különleges eszközei vannak, hiszen nem a projekciók kiküszöbölésére irányul, hanem azok megjelenítésével dolgozik. Amikor egy protagonista szereplőket választ, éppen arra kap buzdítást, hogy a megérzései alapján döntsön, ki fogja játszani a megfelelő szerepet. A játékban vagy a sharing fázisban aztán gyakran kiderül, hogy nem puszta projekcióról, hanem valódi megérzésről (tele) van szó. Ebben a folyamatban tisztul a valóság és a fantázia közötti határ és a visszajelzések nyomán fontos szerepek erősödnek meg (a másik ember világát érzékelő szerepek). Többször megtörtént az általam vezetett csoportokban, hogy valaki az "engem senki nem szeret" rámelegedés valamelyik változatát ("béna vagyok, nem tudom kifejezni magam", "nem kedvelnek a nők", "teljesen magányos vagyok", stb.) hozta. Ilyenkor gyakran a csoportot hívom segítségül, megkérem őket, hogy mondják el a protagonistának, amit az adott témában éreznek, érzékelnek, gondolnak. Ez a - persze a helyzet szenzitivitását figyelembe vévő - megoldás a valóság tesztelésére melegíti a protagonistát. Abban segít, hogy leválassza az aktuális szociális teret a szociális atomjáról, tovább erősítve a fantázia és realitás elválasztásának képességét.

Egy konkrét dráma során a gyakorlott szemű dramatista észleli, hogy a protagonista melyik univerzumban, melyik fázisban tart és ennek megfelelő technikát választ. A "nem találom magamat", a "nem tudom, ki vagyok" és "nem tudom, mit gondolnak rólam" rámelegedések (első hallásra legalábbis) a duplázás, a tükör, illetve a szerepcsere folyamatának sérülésére és a megfelelő korra utalnak.

Bizonyára feltűnik az olvasónak, hogy ebben a rövid összefoglalóban nem kapnak helyet olyan alapvető fejlődéspszichológiai témák, mint az ödipális komplex, a kognitív-nyelvi fejlődés, a kötődési mintázatok, stb. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Moreno fejlődéspszichológiai elképzelései fragmentáltak és egyes esetekben meghaladta őket az idő. Ebben a posztban azokat az elméleti meggondolásait igyekeztem felsorolni, amelyek ma is érdekesek lehetnek és amelyeket érvényesnek tartok. Ezek a gondolatok kompatibilisek a szociálpszichológia, a tárgykapcsolat elmélet és az énpszichológia megállapításaival. A köztük lévő kapcsolat feltárása izgalmas és integráló feladat lehet pszichodramatisták és pszichológusok számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr455792830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.