Moreno egyik zseniális meglátása, hogy a spontaneitás - amely egyszerre fizikai, mentális és a tele révén interperszonális folyamat - vezet a kreativitáshoz. Grandiózus leírása a teremtő Istenről jól mutatja, hogyan képzelte a spontaneitás és kreativitás viszonyát. Isten a teremtés első napján nem pszichoanalitikusként vagy buddhistaként volt jelen, aki elemezte vagy szemlélte a káoszt, ami felett lebegett. Elsősorban teremtő volt, cselekvő, pszichodramatista. Teremtette a világot, azelőtt, mielőtt elemezte vagy szemlélte volna.

Vagyis nem csak a világ jött létre a teremtésben, hanem maga a Teremtő is akkor született. Moreno szenvedélye az élet születése lett, a status és locus nascendi (a születés pillanata és helye) megélése. Ez az élmény és elképzelés adja a pszichodráma alapját: a megszülető élet kibontakozása és kibontakoztatása. Az élet születésének a legszorosabb kapcsolata van a spontaneitással. Ugyanis - Moreno szerint -, Isten gépnek teremtett minden létezőt. Az egyik gép hatással volt a másikra és az egész kényelmesnek és biztonságosnak  tűnt. Aztán Isten elmosolyodott, és egy csipetnyi spontaneitást rakott mindegyik gépbe, ami azóta is véget nem érően bajok és örömök forrása. Amikor egy állatban vagy emberben a spontaneitás összekapcsolódik a kreativitással, akkor éli meg az élet születését. Moreno az ilyen pillanatokat tartotta a pszichodráma lényegének.

(Itt egy zárójeles megjegyzés. Az angol 'emerging moment'-et fordítom 'születő pillanat'-nak. Az 'emerge' szó jelentése inkább 'kiemelkedő', 'felemelkedő', 'felbukkanó'. Benne van egy felfelé, kifelé irányuló mozgás. Amikor valakit eltölt a spontaneitás, biztos, hogy nem fog magába zuhanni, a teste rugalmassá, erőssé válik, kihúzza magát, elönti a készenlét. Azonban a 'felemelkedő pillanat' elég hülyén hangzana.)

A spontaneitás definíciói

A spontaneitásra (a maga viharos módján) Moreno két különböző definíciót is adott és azóta is született az irodalomban többféle megfogalmazás. Ezeket veszem itt sorra.

A két meghatározás csak annyiban tér el egymástól, hogy a másodikban a spontaneitás az, ami hajtja az egyént a megfelelő válaszra, mint egy motor az autót. Az első szerint a spontaneitás maga a válasz. A második definíció nekem jobban tetszik, dinamikusabb és a tapasztalataimnak inkább megfelel. Csak azért említem meg az elsőt is, mert elterjedten használják Magyarországon és másutt is.

Jackson Pollock, akcióművészet

Jackson Pollock (1912-1956) amerikai feső, az absztrakt expresszionizmus és a tasizmus fontos alakja. Csorgatásos-csöpögtetéses („dripping”) technikával készítette alkotásait legmaradandóbb korszakában. Az alkotás ezen módját akciófestészetnek nevezte el. Valódi spontán festészet ez: a pillanat vezérli, de kontrollált is egyben.

Alább az 1952-ben festett Blue Poles II. (Kék Pólusok II.)

Az alábbi fehér lapon ki is próbálhatod a spontaneitásodat. (Színváltás: egy kattintás. Új kép kezdése: jobb klikk, Back, jobb klikk, Forward).Egy teljes képernyős verzió elérhető itt .

Nézzük, mit mond a definíció! A spontaneitáshoz nem elég, ha valami új. A szituációhoz illőnek, adekvátnak kell lennie, ne adj Isten célra kell irányulnia. Ütemes csapkodás egy kalapáccsal - ez még lehet egy kényszercselekedet is. Persze az első aranypénz verésének pillanatában adekvát és hatékony (nem feltétlenül, de elég valószínűen spontán). Ez a definíció nem igazán arról szól, hogy mi a spontaneitás, hanem arról, hogy hova vezet. Egy másik könyvében (Spontaneity and Catharsis) Moreno a spontaneitás szó gyökerét, az eredeti latin jelentést (sponte - szabad akarat) használja. A spontaneitás - mint ahogy a szabad akarat is - jelen lehet a gondolkodásban, érzésekben és cselekedetekben egyaránt. Nem kontrollnélküliséget, hanem magasan szervezett, bonyolult kontrollt feltételez. Pszichológiában jártas olvasóim figyelmét felhívom arra is, hogy Moreno operacionális definíciójából látszik, hogy a spontanitást nem dimenzióként, hanem állapotként vagy energiaként látta (impulzív, sokszor személyeskedő és állandóan forrongó lelket sejtető könyveit olvasva hajlok az energia-elképzelésre).

Phil Carter az ANZPA (Australian and New Zealand Psychodrama Association - Ausztrál és Új-zélandi Pszichodráma Egyesület) tagja egy ötletelős cikkében körbejárja a témát. Első közelítése, hogy a spontaneitás belülről érkező friss, vitális és konfliktusmentes válasz, előzetes meggondolás vagy megkötések nélkül. "A spontaneitás egy készség a megfelelő válaszra"- írja Moreno egy másik helyen ([3]). Phil ezt a készenlétet hozza kapcsolatba az üresség keleti fogalmával. Az elme üressége, zavaroktól mentes állapota tesz képessé valakit arra, hogy a pillanatban éljen és megfelelő válaszokat adjon. Hogy ezt elérjük, csökkenteni kell a konfliktusokat, érzéketlenné kell válni a vágyak iránt és üresnek kell maradni cselekedeteink közben is - gondolta Phil. Néhány év alatt rájött, hogy ez nem működik és kinyílt számára a bőség szabadsága. Egyszerre kapcsolódni minél több dologgal, tág kontextusokkal, az élet sok dimenziójával tesz képessé valakit arra, hogy szabadon cselekedjen egy szituációban. Több kapcsolat (külső és belső tartalmakkal), több szabadság. Amúgy meg sokkal élvezetesebb is. Erre alapozva fut neki Phil a második definíciónak. Feltételezve, hogy az eredeti morenoi meghatározásban az 'adekvát' jelenti azt is, hogy nem depresszív, hanem élettel teli és friss, akkor a meghatározás így alakul:

A fenti megközelítésekben közös, hogy a spontaneitás belülről érkező válasz valamire, valamivel kapcsolatba lépve keletkezik. Élő, rákérdező, provokáló, ami újragondolásra, friss, világos és tiszta megoldások kifejlesztésére serkent.

Adam Blatner, A pszichodráma alapjai-ban (Foundations os Psychodrama) a spontaneitás pszichodinamikájáról írja a következőt.

A spontaneitásban tehát egységet alkotnak az elme femininnek, illetve maszkulinnak mondott aspektusai. A tudattalan nem az elfojtott tartalmak tárháza, hanem a kreativitás forrása. A spontánul cselekvő - más emberek társaságában - kinyílik a többi emberben és a csoportban zajló folyamatokra és ezért képes helyesen cselekedni. Nem lesz rabja a múltnak (például rossz emlékek által) vagy a jövőnek (nem él a vágyaiban), hanem ezek jelenlétében figyel arra, hogy mi is megy most.

Mike Consedine egy rövid cikkében irodalmi példákat hoz a spontaneitás fogalmának megvilágítására. Egy bekezdésben röviden összefoglalja amit eddig írtam a spontaneitásról, ezért idézem.

Mike meghatározásában számomra a legfontosabb elem az ismert elhagyása, a kilépés az ismeretlenbe. A születő pillanat, a pszichodráma leglényege az ismeretlenbe való lépés. Ahol valami új születik, ott a régi megváltozik és a változás félelmet szül. A spontaneitás segít átlépni ezen a félelmen és élvezni az alkotást. [6]

A spontaneitás formái

A spontaneitás energiái Moreno szerint több karakterisztikusan különböző irányba mehetnek.
Vitalitás. Amikor a spontán energiák kulturális konzerveket, begyakorolt sztereotípiákat változtatnak meg, építenek át vagy egészítenek ki. Ennek nyomán friss érzések, cselekedetek, új gondolatok keletkeznek.
Önkifejezés. Ekkor a spontaneitás a személy szabad önkifejezését segíti. Példa lehet erre egy humoros hanghordozás egy ismert konfliktushelyzetben.
Adekvát válaszok. A spontaneitás egy új helyzetben a sokat emlegetett adekvát válaszok kialakításához vezet.
Mozgás a valóság és a fantázia között. A beszédbe és cselekedetekbe szőtt mesés elemek, a gyors kapcsolások, a játékosság energiái.
Alkotás. A spontaneitás megnyilvánulásának legmagasabb formája. Az energiák művészi alkotások, új szervezetek létrehozásába vagy a környező világ átrendezésébe ömlenek.
Rámelegedés (warm-up). A rámelegedés a spontaneitás mindenütt jelenlévő formája. Ahhoz, hogy valaki egyen, sportoljon vagy szexeljen, tanuljon vagy utazzon, bocsánatot kérjen vagy figyelemmel hallgasson, beszélgessen vagy üvöltözzön, a megfelelő szerepekre való rámelegedés szükséges. Ha valaki hidegen megy bele egy szituációba, képtelen lesz kielégítően működni.

Felsoroltam a spontaneitás Moreno által leírt és mások által kiegészített formáit. A spontaneitás szabad energiája belső csatornákon keresztül áramlik és külső kifejeződésekben nyilvánul meg. Látható, hogy a rámelegedés kakukktojás a listában. Ugyanis ez maga az energia, a spontaneitás energiája, ami a szituációkba, szerepekbe áramlik. Felfűti azokat, életet lehel beléjük. Attól függően, hogy merre áramlik, lesz az eredmény egy szobor vagy egy nagy pofon.

A rámelegedés az egyik leggyakrabban használt kifejezés a pszichodráma irodalomban. Nem véletlenül. Ez Moreno egyik legerősebb, legjobban használható fogalma, ezért külön is foglalkozom vele.

Végezetül annyit, hogy spontánnak és kreatívnak lenni nem könnyű. Mindenesetre könnyebb, mint definiálni, hogy mi az.