Készült egy könyv a családokról, amit nagyon szeretek. Rendkívüli formában, erős tartalommal, nagy intelligenciával íródott. Szakmunka és mégis fennmaradtam miatta többször (sőt egyszer még a szaunába is bevittem). A könyvben Robin Skynner pszichiáter és a Motnhy Python-os John Cleese (!) beszélgetnek. Robin Skynner igazi profi, John Cleese pedig nyomja a poénjait, és van is miről beszélgetniük. A pozitív pszichológiában is ritkán idézett, meglepően széleskörű és alapos kutatást dolgoz fel  a könyv a jól (és rosszul) működő családokról, szervezetekről és országokról. A könyv alapjául szolgáló kutatás kiindulópontja, hogy az egészen kitűnő családok megértése nem lehetséges a nyilvánvalóan betegek vizsgálatával - a jó családok tudnak valami többet, ami a beteg családok gyógyításához fontos kapaszkodókat adhat.

A pszichodráma egyik alapfogalma a szociális atom. A szociális atomba azok az emberek tartoznak, akik nélkül nem azok lennénk, akik vagyunk. Természetes módon - akármilyen előjellel - szociális atomunkba beletartoznak a szüleink vagy nevelőink. Gyermekkorunkban ők jelentették a legfontosabb kapcsolatokat, ők voltak világunk legmeghatározóbb szereplői. Tőlük kaptuk alapvető biztonságunkat vagy bizonytalanságunkat, önbizalmunkat és sérüléseinket. Ezért természetes módon a pszichodráma ülések során a protagonista játékokban a szülők és a család lépten nyomon felkerülnek a színpadra.
Ezekben a játékokban gyakran előkerülnek a jó családokra jellemző tulajdonságok ellentétei vagy az azok hiányából adódó problémák. Tipikus témák ezek, amelyeket egy-egy életből ellesett témamegjelöléssel világítok meg.

• Nyomasztó, támogatás nélküli közeg.
  "Bármit csinálok, nem érzem, hogy jó vagyok, hogy elértem valamit. Anyám sosem dícsért, mindig csak a hibáimat pécézte ki."
• Érzelmi zsarolás.
  "Kaptam tőlük pénzt a lakásra és azóta ők akarják eldönteni, hogy hova tegyem az ágyamat meg milyen színű legyen a csempe. Folyamatosan benyújtják a számlát."
• A szülők egymás elleni áskálódása.
  "A szüleim válása után apám arra bíztatott, hogy anyunak olyanokat mondjunk, hogy egy büdös kurva vagy hogy egy nagy nulla. Máig nem tudom megbocsátani magamnak."
• A problémák szőnyeg alá söprése.
  "Anyám csak ilyeneket tudott mondani, amikor majdnem meghaltam, mert kicikiztek az iskolában, hogy majd minden jóra fordul, meg hogy az afrikai gyerekek éheznek."
• Állandó projekciók, kivetítések a világra, a valóságra való érzéketlenség, a felelősség nem vállalása.
  "Neki mindenki egy szemét, aki csak le akarja nyúlni a pénzüket. Előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy egy bunkó."
• A merev, az élet folyását nem követő szabályrendszerek.
  "A nyaraláskor minden reggel hatkor kellett kelnünk és több kilómétert futni, mert apámnak ez volt a mániája. Takarítani is úgy kellett, hogy egy porszem sem maradhatott sehol. És azt akarja, hogy én is ezt csináljam a gyerekeimmel. Észre sem veszi, hogy ez már az én életem."

A pszichodráma folyamat egyik fő hatása a szociális atom újraépítése. Ez jelentheti a nyomasztó közelségben lévő kapcsolatok távolabbra helyezését, az éltető kapcsolatok megerősítését (például egy már meghalt de nagyon szeretett nagyszülővel való intim beszélgetéssel), az ambivalens (jó és rossz elemeket is tartalmazó) kapcsolatok több részre választását (például a jó és a rossz anya egyszerre történő megjelenítésével). A folyamat során - általában több drámajáték lejátszásával - a játékos belső viszonyai megváltoznak, ami kihat az összes kapcsolatára. Álmélkodva fedezi fel, hogy évtizedes kapcsolatai melegebbé válnak, régóta hurcolt rossz harcok helyére friss meglátások és kommunikáció kerül, megmerevedett frontok békéssé alakulnak vagy át tud lépni rajtuk. Nem várt pillanatokban könnyűséget, örömet és békét él át.

Az átalakulás egyik fontos eleme lehet a (mindenkiben élő) belső gyermekkel való kapcsolat felvétele és megerősítése. A belső gyermek - ugyanúgy, ahogy minden valóságos gyerek - védelemre, átölelésre, szakszóval containmentre (befogadás, tartalmazás) vágyik. Ha nem kapja meg, folyamatosan követeli a magáét. Ő az érzéseink és játékosságunk fő forrása, elhanyagolása nyomott hangulatban, félelmekben, ingerlékenységben, szorongásban, merevségben vagy depresszióban jelentkezik. A gyermekkorban minket ért sérüléseket is a belső gyermek hordozza, sorsunkat nagymértékben befolyásolva. Az egész gyermekkorunk, annak boldogságával és boldogtalanságával bennünk él.
Az általam vezetett protagonista játékoknak nagy részében (nem számoltam, de saccra a 40-50%-ban) előkerült ilyen vagy olyan formában a belső gyermek. Sokszor mély fájdalommal járó játékok ezek, ahol lassan alakulnak a helyzetek, hiszen nagyon intim és érzékeny térben zajlanak az események.  A játék lehetőséget ad a belső világ átrendezésére úgy, hogy a belső gyermekhez a játékos életének azok a szerplői legyenek közel, akik valódi szeretettel tudnak vagy tudtak felé fordulni. Mivel a protagonista játékok ideje mindig az itt és most, az események, a színpad átalakulása meg is teremti a belső változást. Fontos eleme a játéknak a belső gyermek és a felnőtt találkozása, összebarátkozása. Ez az -  életre szóló - jó kapcsolat kulcs a boldog gyermekkorhoz.

Robin Skynner & John Cleese, Life and how to Survive It, Random House, 1997.