Még mindig él az emberekben a félelem a pszichológiától: aki pszichológushoz vagy pszichiáterhez megy annak biztos valami baja van, valami nem stimmel a fejében, diliflepnis. Maga a pszichológia is tehet erről. A 20. század elejétől a szakmabeliek arra törekedtek, hogy megjavítsák az elromlott szerkezetet, az emberi lelket. Elméleteiket és terápiájukat a megfigyelt és kezelt patológiás esetekre alapozták. A traumákat igyekeztek gyógyítani és az egészséges ember képét a betegek vizsgálata során kialakított elképzelésekből, modellekből vezették le. A belberkekben eluralkodott a nézet, hogy a pszichés gyógyulás a legfontosabb tényező a boldogsághoz. Ha valakinek sikerül betegségeitől megszabadulnia, az már boldog emberré is válik. 100%-ig azonban  senki nem lehet egészséges, ezért aztán az emberi boldogság is mindig korlátos, csak félig-meddig megvalósítható.

Az előző postban bemutatott, Robin Skynner & John Cleese által jegyzett Life and how to Survive It négyszáz oldalas könyvben többször feltűnik a mentálisan egészséges családok valósághoz való hozzáállása. Hosszan idézek a könyvből, szeretném bemutatni egyik, számomra legfontosabb gondolatát. Itt-ott rövidítettem és átalakítottam, hogy érthetőbb legyen.

Robin: Rendben. Hadd kezdjem akkor egy kérdéssel. Ha visszagondolunk arra, amit eddig mondtunk, mit mondanál, mik a mentális egészség legfőbb jellemzői?
John: A legfontosabbak közül is kettőt választanék. A legerősebb mértéke a mentális egészségnek, hogy mennyire vagy képes a valósággal szembenézni. És ezzel párhuzamosan hogy mennyire tudsz befogadóan viselkedni - vagyis megpróbálni beemelni más embereket, ideákat, saját meglátásaidat és érzéseidet, ahelyett, hogy kizárnád őket.