A szerepelméletet sikeresen alkalmazom a coachingban és a tréningeken. Ebben a posztban bemutatok egy, a coachingban jól használható, nagyon általános eljárást és annak hátterét. Arra is kitérek, hogy mely ponton lépek be a coacheeban zajló folyamat aktív alakítójaként.

Eléggé elterjedt (és helyes) nézet, hogy egy coaching folyamatban a megoldás egyik kulcsát a coachee erőforrásainak feltárása és aktív használata jelenti. A coachok és terapeuták fejében gyakran egyáltalán nem tiszta, hogy ezt az elvet hogyan érvényesítsék. Napjaink tévés vagy rádiós megmondóemberei (és mások is) simán képesek a valódi kérdések feltárása helyett saját megoldásaikat a másikba döngölni. A másik végletet azok képviselik, akik szerint semmit nem szabad a coacheeban befolyásolni, mindenre neki kell rájönnie. Ez persze aztán hamar vöröskeresztes nővér mentalitássá fajul, ahol a coach aggódva figyeli a coachee minden érzelmi rezdülését. Hogy ezeket elkerüljük, a szerepelmélet használjuk a diagnózishoz és az intervenciók megtervezéséhez is.

Hogyan lehet a coachee erőforrásait feltárni ésa problémák leküzdésére használni? A kérdés a szerepelmélet nyelvén (kissé kiterjesztve) így szól: hogyan lehet feltárni a coachee progresszív szerepeit és ezeket a fragmentált szerepeinek feloldására használni? (Ezekről bővebben a Szereptörténet című posztban írok.)

Íme egy speciális válasz, ami sok helyzetben használható. Tegyük fel, hogy a coacheeval való beszélgetésben megszületik a fókusz, az a kérdés, amire a beszélgetésben koncentrálni fogunk. Történhetnek a dolgok valahogy így:

Coachee (E): Szóval elég nehéz vezetni itt az embereket, nem nagyon figyelnek rám, mindenki magával van elfoglalva. Én sem tudom sokszor, hogy mit is kellene mondanom nekik.
Coach (C): Szóval szeretnéd jobban irányítani őket?
[Megvan a vágyott szerep.]
E: Igen.
C: Igen, látom, hogy ez tényleg nehéz. Sok problémád van ezzel. Igazából túlságosan is sok.  [A coach elismeri a problémát, elfogadja a coacheet.] Apró sikereid bizonyára vannak az embereiddel...
E: Tulajdonképpen igen...
C: Mondasz egy ilyet erről a hétről? Akármilyen apróság lehet.
E: Hát igen. Tegnap bementem az irodába és Ildinek (az egyik mindenes a titkárságon) kiosztottam egy feladatot. És egy óra múlva jött, hogy megcsinálta. Ez jó volt.
C: Igen, ez mindenképpen siker. Hogyan osztottad ki a feladatot?
E: Hát, semmi különös... illetve az volt a feladat, hogy küldje ki a tavalyi résztvevőknek az új programokat. Elmagyaráztam neki, hogy hogyan találja meg a listákat és hogyan tudja kiszűrni a releváns embereket. Emlékszem, azt is tanácsoltam, hogy készítsen egy Excel táblát, amiben jelölni tudja, hogy ki válaszol.
C: Aha, szóval nagyon komoly szereped van abban, hogy létrejött ez a siker.
E (félős örömmel): Igazából igen.
C: Én azt látom, hogy a siker kulcsa az volt, hogy a megfelelő eszközöket adtad Ildi kezébe, hogy meg tudja oldalni a feladatot. Úgy mondanám, hogy egy alapos hegyitúra vezető vagy, aki a nagy mászás előtt ellenőrzi a katona felszerelését.
E (nevetve): Igen, ebben egyébként elég jó vagyok.
C: Úgy hívják ezt a szakirodalomban, hogy tranzakcionális vezető. De nekünk az a fontos, ahogy mi hívjuk. Tetszik neked a hegyi vezető?

E: Igen, tetszik.
[Megvan a sikert garantáló szerep és a szerep neve is megvan. Erre a coaching folyamat során már lehet hivatkozni.]

Most pedig a szerep megerősítése következik.

C: Oké. Mikor vagy még ilyen jófej őrmester? 
[A szerepet építi a coach.]
E: (Elmesél néhány helyzetet.)
C: (Kiemeli a szerep további aspektusait, színesíti a képet.)
C: Egészen jól kidolgozott ez a hegyi vezető szereped. Mit gondolsz, milyen helyzetekben tudnád hasznát venni?
[Indul a szerep kiterjesztése.]
E: Hát tulajdonképpen a heti indító meetingen is lehetnék ilyen. Hogy mindenki elmondja a feladatát és én ellenőrzöm, hogy meg tudja-e oldani, megvannak-e az eszközei.
C: Igen, ez biztosan jó ötlet. Legyél most a hegyi vezető és képzeld el ide magad elé a hétfői meetinget. Képzeld el, hogy ott ülsz és ott ülnek a kollégák is. Megvan? Oké, akkor most pedig szólítsd meg magad és adj tanácsot magadnak, mit is csinálj.

És ezt természetesen folytatni lehet más szituációkkal is. A következő egyszerű lépéseket használta a coach ebben a beszélgetésben:

  1. Fókusz és probléma kijelölése.
  2. Konkrét sikerélmény felidézése.
  3. A sikert előállító szerep azonosítása és elnevezése.
  4. A szerep megerősítése és kiterjesztése.

Ez a kis séma sok coachnak segíthet abban, hogy jól használja a coachee erőforrásait.

Tapasztalataim alapján meg vagyok győződve arról, hogy a coachok jó nagy százaléka egyszerűen nem tudatos azzal kapcsolatban, mit cselekszik egy ülésen. Ettől még lehet jó az, amit csinál, de az ilyen "intuíció" alapú coaching alkalmatlan a szakmai reflexióra. A szerepelmélet nagyszerű és átfogó eszköz, amellyel egy coach saját munkáját megértheti.

A fenti lépéssorozatban a coach három fontos szerepelméleti intervenciót használ. A szerep elnevezést, a szerepméret növelését és a szerepek közötti kapcsolat kialakítását. A szerep elnevezéséhez csak fantázia kell és érdemes is használni. A coach felelőssége, hogy jó, a coacheenak tetsző név szülessen meg. Legjobbak az olyan elnevezések, amelyek felülemelkednek az üzleti világ technikai nyelvezetén, ugyanakkor illeszkednek a coachee kultúrájához. A fenti beszélgetésben a coach fel is ajánlotta a coacheenak, hogy tranzakcionális vezetőként is gondolhasson magára. De hát ki akar tranzakcionális vezető lenni, ha lehet egy hegyi vezető is? Ez az intervenció nagyon fontos, hiszen identitást ad a coacheenak és a coaching folyamatban referenciává is válik.
A szerep mérete a szerephez tartozó szituációk összegyűjtésével és tudatosításával megnövekszik és így sokkal erőteljesebben, valódi forrásként lesz jelen a tudatban. Ahhoz, hogy megjelenjen kritikus szituációkban és alakítsa a coachee tudatát ezekben a helyzetekben, jó ötlet az erőforrás szerepet a konkrét szituációhoz kötni. Ebben az esetben a coachee két szerepe kerül előtérbe: a hegyi vezető beszél a (némiképp erőtlen) irányítóval. Ez a beszélgetés szinte garancia arra, hogy a következő meetingen a coachee képes lesz sokkal operatívabban és maga számára kielégítőbben működni.

Egy másik a szerepelméletet a coachingban bemutató poszt: Coach TV - élő közvetítés.

A bejegyzés trackback címe:

https://pantharei.blog.hu/api/trackback/id/tr33033021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása